Pusztai szél varázsol,
igéz álmokat,
cselédek dalát,
mély csendben
megbújó árnyakat,
pókhálók között,
hol már az idő is
tétován lődörög,
koldusruhába bújtatott
tegnapok között
egy kisfiú
mezítelen lábbal szalad az úton,
inge elakad a bogáncsokon,
lát fényes napot,
hulló csillagot
ott,
hol a Sió vize sápadtan ragyog,
s minden ébredésre
széna illatot,
frissen fejt tejet,
szerető szót kapott.