Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Kávé reggellel (hab nélkül)

, 345 olvasás, Destiny , 10 hozzászólás

Ezek vagyunk

Az autó kerekei időnként felpörögnek a vastag jégen, fara hol jobbra hol balra indul el, lábam leveszem a gázról – pedig nagyon sietnék -, kezem gyorsan tekeri a kormányt, végre megint irányban vagyok. A hatalmas hóbuckák között, fagyott fák alatt utat keresek, sürget az idő, oda kell érnem. Végre megvan az út, mit bánom én a jeget, csúszkálást, nem tarthat vissza semmi. Jaj, ne! Ez a járgány pont itt állt meg előttem keresztben, vezetője meg ész nélkül nyomja a dudát. Csak dudál, dudál…

… az óra. Kérlek, kérlek! Most ne! Kezem kitapogatja búbját, lenyomja a gombot, megpróbálok visszacsusszanni az álomba, de már késő. Az út eltűnt, megint nem érek oda…
Hova? Valahová tartottam, valahol vártak…

Lemondóan kecmergek ki az ágyból, irány a fürdőszoba. A lámpa fénye elől a mosdó csapja alá dugom arcom, hideg vízzel próbálom nyílásra bírni szemem. A törölköző sem tudja az idők végezetéig eltakarni előlem a tükröt.
- Gratulálok! Megint sikerült wc kefe fazonra aludni magad. – szólok tükörképemhez. A válasz egy vállrándítás.

A kávéfőzőt bűvölöm, sürgetem, míg a tejet melegítem. Végre! A forró bögrét kezembe fogom, cigit dugok a számba, látatlanban leveszek egy kabátot, vagy akármit az előszoba falról, és kilépek a verandára. Várom reggeli kávézó partnerem, de ma úgy döntött nem áll velem szóba, inkább még magára húz egy felhőpaplant, sőt, még ködből szőtt függönyt is húz maga elé.

Kortyolgatom ébresztőmet, nézem az egyre kopaszabb udvart. Sárga szempár tűnik fel, fekete szőrmébe ágyazva. A fenevad lassan közelít, nyújtózik, nagyot ásít, hófehér fogait megmutatva, majd lábaimat próbálja összekuszálni, állandó nyolcasokat írva le közöttük, körülöttük.

Kávé, cigi elfogyasztva, együtt lépünk be az ajtón. Kaját teszek tálkájába, majd árgus tekintete által követve elvégzem a reggeli rituálém. Zuhany, fogmosás. Mielőtt a számba dugnám fogkefém, megvizsgálom a krémet. Miután kék és piros csíkok vannak benne, elsőre sikerült megtalálni a fogkrémet.

Farmer felhúz (még szerencse, hogy ezt nem lehet fordítva felvenni, mint a galád pulóvereket), pulcsi úgy tűnik rendben. Újra a tükör. Arcot kéne rajzolni… Hát mi vagyok én? Restaurátor? Festőművész? Marad egy kis szín, meg fekete vonal, kijelölve szemem helyét, hogy megtudjam, hol kell kinézni a fejemből. Viszont rájöttem, hogy sürgősen be kell szereznem egy kis lázat, mert attól legalább kicsit színesebb lesz az arcom, sőt, a szemem is tud csillogni.

Próbaként egy mosolykezdemény képmásomnak.
- Héé! Mosolyt mondtam, nem vicsort.
Válaszul ismét vállrándítás.

Cipő, kabát, táska, kulcs. Fenevad kiterelgetése, ecsetelve a szabadság szépségeit.

Kilépek a kapun a szürke utcára a szürke emberek közé. Ezt a napot is valahogy elmorzsolom, várva az éjt, az álmokat.
Talán ma éjjel oda érek…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 203
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 232
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.3122 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz