CCLIV. szonett
Álmaim, már álmaidba feledkeznek
Minden éjjelen, s minden nappalon;
De érzem, hiába int, " ne félj tőlem"
Te kételkedsz, s rémület ül arcodon.
Szemem igazgyöngyöt sír, s mezítelen
Lábadnak ajkam forrása ád hűsét,
S míg szavam is csak súg, s szélbe lebben;
Majd így csókolja égre szerelmét!
Szivárvány szárnyán, égen függő Nap,
Míg rongy-függöny-rojtjain esőcseppek
Szeretkezve csókolják a vágyaimat.
Kagylót kíván az igazgyöngy, s meztelen
Lábaidat a hűs vizű kis patak,
S szellőbe szórt szavam, a szerelmed!
Megjegyzés: 2008.08.28