Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Az Isten igazsága (I. rész)

, 447 olvasás, furstjohnny , 0 hozzászólás

Fantasy

      (Avagy: sokszor miért veszélyes a gyors
      meggazdagodás?)


     A nyári szabadságomra készülődve, elhatároztam, hogy a sápadt bőrszínemet szép csokoládé színre fogom változtatni. Úgy terveztem, hogy már a délelőtti órákban elkezdem a napozást a lakásomhoz közeli Prospect parkban, ahol eszményi nyugalmat áraszt a természet szépsége egy kedves kis tó közelében, a vadlibák és gyönyörű hattyúk társaságában.
     Szorongva készülődtem a nagy útra, a bőrszín cserém varázslatos helyszínére. Féltő szakértelemmel csomagoltam be néhány dobozos sört és több jól megpakolt szendvicset, hogy ha napozás közben megéhezem, bőségesen lakmározhassak. Magamhoz vettem a hordozható rádiómat, majd sietve átöltözködtem fürdőnadrágra. Gondosan bekészítettem a nélkülözhetetlen – a tv reklámokban agyonhirdetett –, különféle típusú napozókrémeket, és biztonságos fényvédő kenceficéket. Egy nagy plédet, és törülközőt még a terepszínű katonai hátizsákomba gyömöszöltem, és a rádiómmal a kezemben, vidám zeneszókísérettel elindultam a természet szépségét reprezentáló parkba.
     Rövid időn belül, rogyadozó lábakkal megérkeztem nagy terhemmel a kellemes hársfa illatot árasztó napozó helyre. Alapos körültekintéssel kiválasztottam az optimális környezetet a hatalmas fák, és a sűrű bokrok között, hogy a nap káros, ultraibolya sugaraitól védve legyek. A szépen gondozott fűre leterítettem a plédet, majd előkotorásztam a napozáshoz szükséges kellékeket.
     Először egy kellemes illatú, tejszerű pépet kentem fel magamra, a használati utasítást szigorúan betartva, a bőrömbe egyenletesen bedörzsöltem. Ez volt az erős hatású alapozó krém. Erősen koncentráltam arra, hogy szertartásos alapozási munkámat a kidolgozott szisztémámnak megfelelően végezzem. Az útközben vásárolt kókusztejjel, és zsenge mandarinnal ujjnyi vastagon bekentem mindkét könyökömet, hogy a bőröm puha és bársonyos maradjon, nehogy idő előtt kiszáradjon az erős naptól. A programomat úgy állítottam össze, hogy mindig a nap állását követve – mint a vasrúdra szúrt grillcsirke – forgok majd lassan a kincset érő sugarak felé, hogy garantáltan biztosítva legyen a tervezett kreol színem.
     A napozásom első fázisa előtt, még farkaséhséggel nekiestem a hőségtől olvadozó szendvicseknek, és a biztonság kedvéért a dobozos söröket is elfogyasztottam, nehogy azok is felmelegedjenek. A jóllakottságtól és rádióm melankolikus zenéjétől, nemsokára elszunnyadtam a tűző napon. Valószínűleg pár órát alhattam a természet lágy ölén, mert amikor felébredtem, a nap még magasan fenn volt pályáján. Bágyadtan feltápászkodtam, és előkerestem a hat-nyolc féle fény- és hő koncentráló pasztát, majd bekentem a testem minden részét. Úgy éreztem, helyes úton járok, hogy megvalósuljon az álmom, a fehér bőrszínem átvarázslása.
     Amíg le nem ment a nap, rendkívül óvatosan, kenőcsökkel bevonva többször megmártottam magam a tóban, majd sötétedéskor, megkönnyebbült hátizsákommal, hazaballagtam. Érdekes módon nagyon fáradt, és levert voltam. Úgy éreztem, mintha évtizedeket öregedtem volna, oly nehézzé vált minden mozdulat. Ennek ellenére, amikor otthon a nagyméretű tükröm előtt állva megpillantottam a pecsenye pirosra sült idegen tekintetemet, meg voltam magammal elégedve. Hamar lezuhanyoztam, és étvágytalanul, vacsora nélkül beestem az ágyamba, hogy – a beütemezett tervemet teljesítve –, a jól megérdemelt napi fáradalmaimat kipihenhessem. Igen rossz közérzetem volt. Úgy éreztem, percről-percre forróbb a testem. A nagy kánikula ellenére fázni kezdtem, a didergésemtől a fogaim vacogtak. Nevetséges módon, kénytelen voltam felvenni a téli melegítőmet, de az sem használt. A szekrényemből előkotorásztam a leghidegebb télen használt bundámat. A helyzetem ettől mit sem változott, a hideg-leléstől szinte még jobban vacogtak a fogaim.
     A tükröm előtt szánakozva méregettem magam, s mosolyt erőltettem, mikor a téli expedícióra beöltözött képmásom tekintett vissza rám. A világ legszerencsétlenebb emberének éreztem magam abban a pillanatban.
     – Istenem, ne hagyj el – könyörögtem, miközben a kárörvendően lebukó napot pásztázta a bágyadt tekintetem. Elhagyatottan a földre kuporogtam, és valami misztikus, túlvilági segítségre vártam.
     – Teremtőm, ne hagyj megfagyni a 40 fokos kánikulában! – hüppögtem elérzékenyülve.
     A bőröm úgy feszült, mint egy túltöltött hurka. Ráadásul olyan tüzes, égető érzésem volt, mintha egy nyárs felett forgattak volna a pokolban. A halántékom gyötrelmesen lüktetett.
      – Uram, mit vétettem, hogy így büntetsz? – ismételgettem gépiesen a könyörgésemet.
     – Mi van velem? … Mit tegyek?! – töprengtem tanácstalanul.
     Orvost nem hívhattam, hisz késő este volt. Majd meg-fagytam, úgy remegtem. A bundám gallérját felhajtottam, és beletemettem fejemet. A 40 fokos hőség ellenére védekeznem kellett a hidegleléstől. Úgy éreztem, beleőrülök a fájdalomba. Elvesztettem az önuralmam, s jajveszékelve kirohantam a folyosóra. A megrémült lakók hanyatt-homlok menekültek előlem. Amikor rájöttem, hogy a dühkitörésem semmit sem segít helyzetemen, bevágódtam lakásomba, és meztelenre vetkőzve ledobtam magam a kincset érő, hűvös konyhakőre. A sok jajgatástól kimerülve azonnal elaludtam, és csak a kora hajnali órákban ébredtem fel. A hidegrázásom semmit sem csillapodott.
      – N a p s z ú r á s t   k a p t a m ! – állapítottam meg félreérthetetlenül a diagnózist. – Beperelem a rohadt gyógyszertárat! A fényvédő kotyvalékukat nem emberre, hanem elefántra tervezték! – üvöltöztem a kijátszott balek keserves fájdalmával. Farkaséhség kínzott, de már minden tartalék élelmiszeremet elfogyasztottam, ami félre volt téve jobb időkre. Nagy megpróbáltatás várt rám.
      – Le kellene mennem vásárolni. De hogyan? – morfondíroztam tanácstalanul.
     Hosszú töprengés után zseniális ötletem támadt: egy kiszuperált, katonai terepszínű, vizes lepedőbe csavartam magam, hogy megpróbáljam álcázni a szerencsétlen formámat az emberek előtt, majd kígyó ravaszsággal leosontam a hátsó lejárati lépcsőn a szomszédos boltba.
     Amikor a vásárlók megláttak, a rémülettől mindenki száz-felé spriccelve csörtetett ki a boltból. Csak egy tömegpusztító fegyverrel lehetne elérni azt a hatást, amit az én jelenlétem okozott. A hirtelen elnéptelenedett, ürességtől kongó üzletben, egy láda zacskós tejet vásároltam, melyet nagy nehezen a liftbe cibáltam. Begyömöszöltem a hűtőgépbe, és az orromat befogva, literszámra vedeltem a hideg tejet. (A pocsék löttynek képtelen voltam elviselni a kellemetlen szagát, mert nem a kedvenc Martini italom megszokott, varázslatos illata volt.) Mindent elkövettem, hogy a bennem lángoló tüzet némileg lokalizáljam.
     Nehéz napok jöttek. A gondterhes helyzetem végtelennek tűnő három napig tartott. Az idő alatt még mozogni is alig tudtam, úgy feszült rajtam a bőr, hogy csak a vizes borogatás sűrű váltogatása enyhítette némileg az elviselhetetlen fájdalmat.
     A negyedik napon csoda történt. Újra egészségesnek éreztem magam. Csupán egy kis jelentéktelen problémám volt: minden porcikám viszketett. Ez a bizarr érzés kezdetben kimondottan kellemes, kéjes csiklandozásnak tűnt, de pár óra elteltével már szétvertem hátamon a súrolókefét, mert képtelen voltam abbahagyni a vakarózást. Kínomban a hideg konyha kövén fetrengtem, mert azt hittem, hogy rögtön megzavarodom. A húsklopfoló kalapácstól a kerti ollóig mindennel próbálkoztam, és véresre vakartam, szurkáltam magam. Kétségbeesésemben, az összes, jobb napokra félretett, magas alkoholtartalmú italt magamra locsoltam, amitől még jobban ordibáltam a fájdalmamban.
     Istenverte sorsomba igyekeztem férfiasan beletörődni. Kötőtűvel a kezemben feküdtem le, és henteskéssel a kezemben közlekedtem egész nap a bezárt lakásomban.
      – Ilyen állapotban nem mehetek az emberek közé! – mormoltam a fájdalmas szentenciát. Teljesen reménytelennek láttam a helyzetemet. Magamra zártam az ajtót, és igyekeztem a lakók elől eltitkolni a szánalmas sorsomat. A spájzom sajnos nem hosszú távra volt berendezve élelmi-szerre, ezért az összes konzervet és befőttet – az örökké félretolt rossz ízű lekvárjaimmal együtt! – rekordidő alatt feléltem a kényszerbörtönömben.
      - Fel kell adnom az önkéntes szobafogságomat! – határoztam el. Vissza kell menni a viszketésmentes társadalomba! Be kell vásárolnom azonnal, mert tök üres a spájzom! – mértem fel a tragikus helyzetemet.
      – Be kell jutni az ABC-be! Észrevétlenül, úgy, hogy ne ismerjen fel senki– fakadt ki belőlem a létfenntartási ösztön egyetlen alternatívája.
     Úgy döntöttem, hogy választékos eleganciával fogok felöltözni és vidáman, mosolyogva lépek majd be a boltba, nehogy megint az ütődött kétlábúak elpucoljanak előlem. Elővettem a legszebb esküvői öltönyömet, mely több mint tíz évig árván pihent a bőröndömben. Felvettem, s tükröm előtt a csokornyakkendőmet izgatottan megigazítottam a nagy alkalomhoz méltóan. A célom az volt, hogy megnyerő legyek még a legfanyarabb pofáknak is. Biztos voltam abban, hogy átütő sikert érek el a haditervemmel.
     Éppen a csúcsforgalmi időben érkeztem be a boltba. A türelmetlen vevők tucatjai idegesen, a pénztárak előtt, hosszú, kígyózó sorokban törték-taposták egymást.
     – Azért sem rühellem magam! – parancsoltam meg, annak ellenére, hogy kibírhatatlan viszketési roham jött rám.
     Megpróbáltam a csinos, fiatal nőkre jobban koncentrálni, hogy a nyomorult rühelőzési ingeremet érzékibb irányba tereljem. Nagy megdöbbenésemre, ettől az ötlettől még jobban viszketett minden porcikám.
     Olyan érzésem volt, ha még egy percig visszatartom magam, belehalok az elviselhetetlen szenvedésembe. A tűrőképességem felmondta a szolgálatot. Görcsös, idegbeteg mozdu-latokkal kicibáltam a nadrágomból ingemet, időhiány miatt a gombokat egyetlen szakítással letéptem róla, majd a tíz körmömet kéjesen belevágtam testembe. Gyorsan ledo-báltam a bevásárló szatyrokat, és nagy élvezettel nekiestem a viszkető pontjaimnak. Közben észre sem vettem, hogy az a sor, ahol álltam, az egyik pillanatról a másikra eltűnt előlem. Mindenki a távolabbi pénztárakhoz menekült, hogy minél messzebb kerüljön tőlem.
     A pénztárosnő, amikor meglátta a nagyjelenetemet, nyúl-cipőt vett, és fizetés nélkül magamra hagyott. Bizonytalan sorsára hagyta a napi bevételt. Rákvörös lettem a szégyentől. Alig vártam, hogy kihúzzam a csíkot az üzletből. Mint a tolvaj, úgy osontam ki a hátsó ajtón, és hazáig meg sem álltam. A nagy kudarcom miatt otthon görcsös zokogással az asztalra borultam.
     – Úgy számoltam, hogy körülbelül egy-két hétig biztos el fog tartani ez a veszedelmes tünet rajtam. Súlyos letargiába esve a földi pályafutásom befejezésének gondolata járt az eszemben. Egyszer csak egy ördöngös ötletem támadt, ami az életemet gyökeresen megváltoztatta:
– Ha az ABC-ben mindenki menekült előlem, valószínű, hogy hasonló szituáció lesz mindenhol, ahol megjelenek – meditáltam a briliáns matematikai képletemmel: ha a kétlábú teremtmények majréznak tőlem, az egyenes arányban áll az én fényes jövőm megteremtésével!
     – Fergeteges hatást érek el, ha nagy horderejű tervem beválik, mert nem kell többé sorban állnom sehol sem, ha valamit akarok vásárolni.– Ha pedig a sors valahova vet, nem kell aggódnom, hogy a félművelt fickóktól nem kapok kellő megbecsülést, mert a vakarózásomtól rettegve fog mindenki előlem elpucolni. Végre kényelmes ülőhelyet kapok a metrón és a buszokon az udvariatlan fráterektől. Káprázatos ötlet! Csodálatos perspektíva! – ugráltam ujjongva gigászi tervemen és azonnal kidolgoztam a stratégiámat.
     Másnap reggel a bankból sietve kiváltottam az összes összekuporgatott pénzemet, hogy, a helyzeti előnyömet kihasználva, minden kurrens árut összevásároljak a későbbi éveimre, majdani  egészséges időszakomra. (E tervemmel meg-számolhatatlan hálapénzt és időt takaríthatok meg.) A szunnyadó színészi tehetségem folytán rájöttem arra, hogy minél szánalmasabb a kinézésem, a munkám sikere annál jobban biztosított. (Megint bejött a Johnny Fürst-féle egyenes arányosság képlet!) A meggazdagodás felé vezető utat az istenadta szisztémámmal, úgy éreztem, hogy megtaláltam és könnyen járhatóvá tettem.
     Nem vesztegettem feleslegesen a drága időmet, azonnal nekiálltam beöltözni munkásruhába. Borostás arccal, a kukák-ból guberált rongyos ruhában, és csámpás, fűző nélküli cipőben elindultam szerencsét próbálni az első nagy állomásomra, az előkelő New York-i Times Square környékére.
     Reméltem, ha a főpróbám sikeres lesz, akkor megismétlem a nagyobb stadionoknál is művészi alakításomat, hogy a híres nemzetközi koncertekre felvásárolhassak több tucatnyi olcsó jegyet, melyet később óriási profittal, körülbelül tízszeres áron játszi könnyedséggel eladhatok.
     Minden a beütemezett terv szerint történt: befurakodtam a zsúfolt metrókocsi közepébe és szűnni nem akaró asztmás, tüdőbajos krákogást imitálva előkotorásztam a kötőtűimet, és nekiálltam kéjes pofát vágva rühellni magam. A kezemet remegtetve – mint egy utolsó kenetre előkészített aggastyán – feltettem a sötét napszemüvegemet, hogy a körülöttem hemzsegő naiv balekokat ne lássam.
     A hatás bámulatos volt! Először, mély megdöbbenéssel, mindenki sunyin méregetett, majd egymásnak suttogva, szapora léptekkel menekültek minél messzebbre tőlem. A következő megállónál, mint megbolygatott hangyaboly, úgy futkostak össze-vissza az emberek az előttünk lévő szerelvényekbe. Pillanatokon belül üres lett a túlzsúfolt kocsi, magamra maradtam pár rosszul ápolt utcakölyökkel.
     Égett az arcom a szégyentől, mert olyan utálattal néztek rám a másik kocsiból, hogy félreérthetetlenül megértettem, mire gondoltak: családtagjaimnak tartották a tetves cigány-rajkókat, kik körülöttem a megtébolyult vakarózásomat imitálták kipukkadó vigyorral.
     – J ó  v á g á n y o n  h a l a d o k ! – örvendeztem a sikeres profi munkán. Komótosan végig dőltem a kényelmes műbőr ülésen, ahol végre igazi nyugati kényelemben érezhettem magam.

Megjegyzés: Vége az első résznek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: furstjohnny
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 34
Jelenlévők:
 · Zsiga Lajos


Page generated in 0.0425 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz