Mi vagyunk csak.
Én, kötetlenül.
A fák bókoló ágaikkal.
A szél nyögő sóhajokkal.
Végtelenül.
Én, arctalanul.
A Hold sápadt fényével.
Az éj fekete mélyével.
Zajok és dalok.
Én, nesztelenül.
Az erdő korgó gyomrokkal,
A szellő különös táncokkal.
Mi vagyunk tán?
Vagy csak én - egyedül?
Egy részem vágyakkal teli.
Egy részem szeretne "mi" lenni:
lenni arccal, hanggal - mégis egyedül.