Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Vágyakozás

, 394 olvasás, Aurora White , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Orsi állt az ablak előtt és kitekintett a kinti világra. Három napja nem mozdult előle, mióta azt a könyvet olvasta. Folyton az járt a fejében, főleg a vége. Azt szerette volna, hogy ő is ott legyen, hogy közéjük tartozzon. Ez volt minden kívánsága. De nem lehetett, mert ő csak egy tizennyolc éves halandó, hosszú szőke hajjal és barna szemekkel. Tudta, hogy nem juthat el a fantázia világában, melynek a neve is mutatja, hogy valaki elméjének, fantáziájának a szüleménye csak. Viszont nem adta fel, elméjében tartotta a reményt és a vágyat, hogy eljut egyszer…
- Orsi! Orsi! – hangzott a földszintről.
- Igen anya! – kiáltotta vissza.
- Három napja ki sem mozdulsz a szobádból. Nekem meg szükségem lenne a segítségedre.
- Megyek máris- sóhajtott fel megadóan és egy utolsó pillantást vetett a csodás színekben pompázó őszi tájra és még egyet a kedvenc könyve borítójára, majd komótosan elindult lefelé.
Ebédkészítés közben is gyakran el-elkalandozott a tekintete, amit anyja nem díjazott túlzottan. A termetes asszonyság, kinek haja lassan őszbe fordult már, mint kint a természet, így szólt hozzá egyik ilyen alkalommal:
- A kajára ügyelj, térj vissza közénk – a lány elpirult és figyelmét a főzésre összpontosította. – Nem lehet egész nap aludni, vár a munka.
- Tudom, sajnálom. Jobban oda fogok figyelni rá.
- Csaknem szerelmes vagy – tudakozódott az anya őszinte csodálkozással, nem mintha csúnya lett volna egyetlen gyermeke, csak épp nem gondolta, hogy bárki is lehet szerelmes az ő házában, rajta kívül. Leginkább színészekbe zúgott bele, de nem volt ritka, hogy az utcában megforduló, egy-egy csinos (nála legalább tizenöt évvel fiatalabb) srác után fordult meg. Orsolyához érkező udvarlókat is sajátjának tekintette, amit a lány nem vett túlságosan a szívére, hiszen egy másvilágba járt.
- Nem, dehogyis, túl fiatal vagyok még a szerelemhez.
- Jól mondod. Első a házimunka, csak utána a szerelem – mondta és megnyalta a száját, mely fölött dús bajusz serkedt, amit még egy huszár is megirigyelt volna. Eszébe jutottak a pásztorórák, melyeket lánya egyik-másik udvarlójával ejtett meg a hitvesi szobában, mely a férj eltávozta óta sem hűlt ki soha. Eleinte óvatosan hozta a férfiakat a házba. Nem akarta, hogy az egyetlen utóda lenézze őt, de most már nem csak akkor voltak idegenek nála, ha a gyereke dolgozott, hanem időnként olykor is, ha az a szomszéd szobában olvasott.
Szegény lány eleinte gyakran rohant ki a házból befogott fülekkel, de mára inkább megteremtette saját világát, ahova folyton elvágyódott. El szeretett volna tűnni ebből a förtelmes világból. Egy szebb helyen akart élni. Az a világ, amiről olvasott, tökéletesen megfelelt volna neki. Erről álmodozott, vágyakozott folyton; főleg mióta azt a könyvet olvasta.
- Tedd fel főni a levest krákogta az asszony – majd leheveredett a fotelba.
- Máris!- Orsi hozzálátott a "segítéshez", ami már régóta abból állt, hogy ő készített el mindent. Anyja néha odalépett hozzá és kritizálta a munkáját, hogy túl híg a főzelék! Nem elég forró a leves! Még a tésztát sem tudod rendesen kifőzni? Azért csinálsz mindent ilyen rosszul, mert nem érdekel a főzés és inkább a szobádban gubbasztasz! – ilyen és hasonló megjegyzéseket kapott a lányt főzés közben, nem csoda hát, hogy nem szerette a világot, amibe beleszületett és elvágyódott egy másik, szebb helyre. Eleinte feldühítette az anyja efféle sértései, el is húzott a szobájába, de természetesen mindennek ő itta meg a levét, így egy idő után már inkább ott maradt és szó nélkül tűrt.
Alig várta, hogy végre visszamenjen a szobájába, az egyetlen helyre, ahol jól érzi magát. Szülője szerencsére mindig lepihent evés után, miután jól teletömte tekintélyes méretű hasát, és a hangos horkolás mutatta, hogy már az álmok mezejére lépett. Ilyenkor szabad volt! Bármit csinálhatott, persze hangtalanul, nehogy felverje a szomszédban alvó "hárpiát". A szemébe soha nem merte volna ezt kimondani, de tudta jól, hogy az. Megkeserítette az életét, örökké be volt zárva a négy fal közé, amit igazából már természetesnek talált.
Az ablakhoz állt és mereven nézte a hegyvidékes messzi tájat. Már évek óta nem a tájban gyönyörködött, pedig az is meseszép, csodálásra méltó lett volna. Régóta már csak a saját kis világában élt. Folyton egy herceget várt, aki egy szárnyas lovon, vagy egy sárkány hátán ki fogja őt innen menteni és elviszi őt a birodalmába, ahol rajtuk kívül tündérek, manók, unikornisok és egyéb varázslatos lények élnek.
Kis idő után térdre borult és így könyörgött:
- Drága hercegem, – közben patakzottak a könnyei- tudom, hogy hallasz. Kérlek, ments ki innen. Nem tudok már többé így élni! Gyere és repíts el egy szebb helyre!
Hirtelen kopogtatás zavarta meg a csöndet. Reménykedve fölállt, letörölte friss könnyeit. A fürdőszobában az arcát is megmosta és halkan lement. Óvatosan, de sietősen lépkedett a lépcsőn, szinte repült fölötte. Karcsú, fehér lábai alig érintették a fokokat, csak hosszú szoknyája súrolta azokat. Nem vett föl papucsot, hangtalanul libbent át a nappalin és az előszobán, ahol az ajtó előtt egy vendég várta a bebocsátást. Óvatosan, de reménykedve nyitott ki a bejárati ajtót. – Hátha a herceg az. Nekem is teljesülhetnek az álmaim.
Egy borotválatlan képű férfi állt az ajtó előtt és így szólt:
- Ki vagy te gyönyörű Virágszál?
- Orsolya – mutatkozott be illedelmesen.
- Édesanyád itthon van?
- Igen jöjjön csak be – vezette be a házba és elfordult, hogy ne lássa a férfi tekintetében az undort. – Üljön le, mindjárt szólók neki – mondta és elindult volna a lépcső felé. Ha egy kéz nem állítja meg rögtön.
- Te is tökéletesen megfelelsz nekem - mondta, és maga felé fordította a lányt és szájon csókolta. Tömény cigaretta és alkohol érződött a szájízén. Undorító és visszataszító volt. Védekezni se tudott, mert az erős, szőrös karok, mint a satu, fájón szorították dús keblét és átölelték hátát. Szegény lány nem így képzelte el élete első csókját. De ez még nem volt minden, hátra volt még a legrosszabb rémálma. A férfi ráparancsolt egy kés segítségével, hogy ne merjen sikítani, majd fölhúzta a szoknyáját és megerőszakolta. A fájdalmat és a szégyent talán csak a testéből áradó bűz múlta csak felül. Úgy tűnt a rémálom nem akar véget érni, pedig hamarosan megvonaglott az idegen és a szorítása is alábbhagyott. Még egy undorító csókot adott a lánynak, majd felhúzta a nadrágját és így szólt:
- Erről senkinek egy szót se, különben megöllek - és ismét elővette borotva élességű kését, melyen megcsillant a napfény. Orsi félve bólintott, majd miután a férfi távozott remegő térdekkel megindult a fürdőszobába. Majd három órán keresztül sikálta magát és csak azután ment vissza a szobájába, mikor az anyja már fölébredt és magának követelte a fürdőkádat.
A kuckójában az ágyra kuporodott és sírva fakadt, végül erőt vett magán és belekezdett újra a kedvenc olvasmányába. Kicsit megnyugodva hagyta abba a könyv olvasását és nekiállt folytatni a festményt a kitalált hercegről. Csodás képnek készült, tele volt érzésekkel és színekkel. Nem sokat haladhatott a művével, mert anyja bekiabált hozzá:
- Amíg pihentem, nem járt itt a Dezső?
- Kicsoda? – tudakolta.
- A Dezső, mára beszéltünk meg találkozót, de eddig nem jelentkezett.
- Nem – felelte, remélve, hogy nem árulja el remegő hangja.
- Köszi. Akkor asszem kiruccanok egy kicsit – válaszolta még. Ezek a kiruccanások abból álltak, hogy kora délután rendre elment a kocsmába és nagyjából hajnali három körül támolygott haza általában nem egyedül. Lánya sokszor ébredt fel a korai rikácsolásukra, ami után már általában vissza sem tudott már aludni. Ilyenkor az ablakpárkányra ült és vágyakozva nézte a csillagokat. Tudta, hogy aznap sem lesz ez másként, így csak azt kiáltotta neki:
- Rendben.
Egy darabig figyelte távolodó lépteit, majd úgy döntött, nem folytatja a festést, sem az olvasást, inkább kiült az ablakba és remélte, hogy el tudja felejteni az őt ért borzalmakat. Soha nem volt egy fiú sem, aki megérintette volna, de nem is kívánt senkit a titokzatos hercegen kívül, aki az álmaiban élt.
Kis idő múlva a földre rogyott és könyörgött hozzá:
- Kedves, jó Szerelmem! Vigyél ki a mocsokból, nekem itt nincs helyem. Szárnyas paripádon röpíts messzire engem! – Válasz természetesen nem érkezett, így sírva borult a földre és percekig zokogott.
Végleg elhatározta magát. Tudta, hogy anyja csak hajnalban fog megérkezni, ezért volt bátorsága dologhoz: egy nehéz szekrényt tolt az ajtaja elé, ezzel megszakítva minden kapcsolatát a külvilággal, így már bátran fohászkodhatott szerelméhez.
Négy napon keresztül nem mozdult ki a szobájából, csak a hercegét szólongatta. Anyja többször is megpróbált betörni hozzá, Dezsővel együtt – titkon megkérte Orsi kezét az előbbitől, aki könnyekig meghatódva fogadta el lánya számára a nála is tíz évvel idősebb férfi "kegyeit"- sikertelenül. Végül föl is hagytak vele:
- Úgyis előjön, ha éhes lesz – vélte az asszony.
- Nem kellene azért még egyszer megpróbálnunk?- kérdezte vágyakozva a férfi.
- Nem érdemes foglalkozni vele – válaszolta, majd karonfogva bevezette a hálószobába.
A négy napi étlen szomjan történő könyörgés után a fiatal anya (persze erről nem tudott szerencsére) holtan rogyott a szőnyegére.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Novella
· Írta: Aurora White
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 222
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.29 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz