Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A magány

, 335 olvasás, Stephan , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Hű társ, kinek társa lehet akárki,
bárki, kinek szíve már nem tár ki.
Csak kővé dermedve dobog,
de a tűz benne már nem lobog.

Elhalványult az élet lángja már,
ennél jobbat keresve sem talál.
Tán nem is keres, hisz nem akar,
az élet jobban már nem lehet fanyar.

Csak éldegél egyedül, kínok közepette,
az élet hazudott, s zsákutcába vezette.
Elcsábítva, kábultan észre sem vette,
rossz út melyen halad, de késő, bevégezte.

Vége az útnak már, melynek végét látva,
belehal az igazságba, mely szívét rég vájja.
Bíztató jelnek nyoma sincs, és csak hever,
szép gondolatot már soha többé nem terel.

Szerelmet lelt, de vele viszonzást nem nyert,
csak a magányt, ettől oly keserves, s levert.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Stephan
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 339
Regisztrált: 1
Kereső robot: 30
Összes: 370
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2311 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz