Maró sós víz pereg végig
ujjbegyeimen,
mégis a rakoncátlan tegnap fényében
látom a holnapot.
Fakó hangom eggyé
válik a vízzel,
talán így nem önmarcangolásomba
fulladok egy
kevéske kétellyel?
Nem kérek megértést
sem együttérzést,
csak kampóm had akasszam
jó mélyen beléd.
Csak engedd, hogy függjek.
Egy ártatlan mindennapi
Színlény vagyok,
tudat nélkül álmodik
minden porcikám.
Kell, mert muszáj.