hallgasd, hogy
serceg
a gyertya lángja
mikor
ráfújnak a szellemek
néha viaszt isszák
olykor
magasra nőnek
s ropják a táncot
rám nem is néznek
sóhajt az éj
a gyertya fényénél
elakadt szavak
hófehér papíron
sírva zokognak
ó te éj
annyi mindennek
cinkosa
öledbe ring
szerelem és a halál
vonagló testek
szabad színpadán
hol keveredik
múló élet jaja
s a szerelem tüzének
balzsamos illata
félők és bátrak
kínzó otthona
hallom ahogy
dobban az éj szíve
ájult depresszió
rideg csendjébe
mint szűz
- a hold-
kitakarja testét
s bámulják
a csillagok
ezernyi rejtélyét
mellettem alszol
fényed
rám vetődik
hogy öleljelek meg
ha nem is vagy itt