Rádtör az éj, álmod karma tépi széjjel,
Zubog a vér, elönt néma szenvedéllyel.
Sikoltva éledsz, a Hold némán rádröhög,
Amit sosem értesz: füledben vad dal hörög.
Hiénaként vonyít a fájdalom, dallama mélyen remeg,
Eldobott tested megtapodva, elhagyva hever.
Csak a lélek szárnyal fenn a sötét éjben,
S megmártózik a végtelen fényességben.