Szép tavaszi nap, a madarak csiripelnek,
A boldogság fuvallata járja át az emberek szívét,
Egy fiú örzi csak a nyájat kinn a réten,
A szellőt ő mégsem érzi, hisz a szíve méllyen vérzik,
Régi fájdalom okozhatta e sebet,
Pár éve örténhetett talán, vagy csak tavaly?
Nem tudni már. Szívét akkoriban dobogtatta egy lány.
Nyájas leányka, édes mosolyú, nevetése édes dallam,
Haja mint a búzatáblák, mikor megcsillan rajta a nap fénye,
Szemei folyton huncutan ragyogtak.
Mikor a fiú megfoghatta kezét olyan érzése volt,
Mintha a világ lenne az övé.
A kislányka volt neki az élet a létezés, a felkelés és ébredés.
Igaz legtöbbször csak messziről figyelgette,
Miközben a lányka dolgát tette,
Mégis minden pillanat a fiúban megmaradt.
Fájó dolgok ezrei mit cipel a szíve,
Bár csak jó lenne még minden,
Láthatná őt nem csak vágyában kergetné a kis Duna partja mentén,
Mint mielött még nem vette el végleg az ég.
Mikor még a fiúnak is édes volt a méz, szellő is simogatta arcát,
Most csak belső hurrikánja tépi folyton szívét,
Savanyodott lelke üresen kong akár a régi templom harang.
Az nap is úgy kongott mikor a lányka meghalt…
12-őt ütőtt és elzengte végleg;
"Aki elszállt a ködben itthagyott örökre téged,
Elsuhant a szélben akár egy holló,
Volt, de már nem lesz se ő, se hasonló.
Elvitte a rút halál, kitépte kezedből,
Itt hagyott s vitt egy darabot a lelkedből."
Hiába mondják mások, hogy kár érte,
Nektek egy lány volt, de neki az élete.
Nem létezik többé ez lett már a végzet.
Kellett hát elrohannia azon a borongós délután,
Kicsivel mehetett el úgy ebéd után.
Nem selytette senki, hogy ez lesz majd a veszte,
Elkapta az eső és betegsége elveszejtje.
Viruló virágok nyilnak már a sírján,
Kicsinyke deszkácska jelzi csak voltját.
Melette egy fiú folyton meg-meg áll még,
Könnyei hullanak, peregnek a porba,
Szirmoknak százait a kis sírra szórja.
Online látogatók:
Látogató: 152
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21 
Összes: 174
Jelenlévők:
