Meg kell győznöm magam: Keveset érsz!
Bolond szívem! Őtőle jót miért remélsz?
Ha nem leszel erős, értelmetlenül veszel,
Hiszen Ő "józanságával" életet vesz el…
Kemény, talán lelketlen, már nem tudom,
Érzéseimet szemébe már nem mondhatom,
Szívemnek Ő olyan mint tüdőmnek a levegő,
Oxigén s szeretet nélkül nincs bennem erő…
Sok szeretet jut nekem, s mégis kevés,
Gazdag vagyok, hisz ölel pár kis kéz,
De egyben szegény is, hisz akiért éltem,
Kivel boldogságot reméltem, el nem értem…
Gazdag vagyok, mert van ki engem szeret,
Ki jó szóval, kedvességgel jó útra vezet,
Puszik, ölelések az apróságoktól, s Nikimtől,
Nem engedik hogy lemondjak az életemről.
De Nélküle "koldusszegényként" élem napjaim,
Bár ölelne még, s vinne acélos karjain.
Mint régen, de tán csak képzetem barangolt,
S mit szerelemnek hittem, csodaszép álom volt…