Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mozaik II.

, 259 olvasás, leguan , 11 hozzászólás

Mozaik

Szedd ki a kagylókat a hajadból.
Vasald ki gyűrött arcodat.
Órádat elrejtetted
a könyvespolc mögé.
Így nem látod, hogy múlik az idő.
A lapok viszont nem értik.

A fényről beszéltél?
Igen, róla.
És arról a fekete kalapról
amiben felfogtuk az éjszakát.
Harangok szólnak, kövek hallgatnak.
A tükörben hagytad
hajnali homlokod fölött.

Csönd,
a földre hullt évekkel
és lomha pillantásokkal.
Levette szemüvegét.
Most átfúj rajta a szél.

Éjfél. Éles változások.
A Hold árnyékában
vagy árnyéka a Hold ölében.
Mindig így kezdődik.
Aztán végül elfárad.
Beköltözik a holnap homályába.

Váltogatod alakod.
Ma asszonyként,
később homokként köszöntesz.
A szemembe fúj a szél.
Egy óra múlva, ismét változol.
Majd leperegsz, mint aki tudja:
a kőlapokat nem mozdíthatom.

A szoba közepén kibontott hajjal.
Körben a langyos víz
és elázott kéziratok.
Nem kapcsolhatsz lámpát.
Inkább figyeld a nyomokat.
Oly távoliak maradnak.
A dagály még feloldhatja
rozsdás láncaink.

Elfeledted a lugast és a dalt.
A két karóra közül,
miket ágyadra dobtál,
valamelyik hazudik.
Egy hónapja nem húztad
fel őket.

Megkaptad a levelem?
Széttépheted.
A viharba engedett
szavak így új értelmet nyernek.
Talán szebbet és érthetőbbet.

Ez a világosság
égeti bőrömet.
Egy borostyánból árad.
Ki lopta bele
a gyermeket?

A folyosón egy férfi holtteste pihen.
Menj hát a sötétbe és
hozz magaddal egy borotvát.
De mi lesz ha mostantól
szőrtelen marad?

Lépj ki a versek mögül
és mutasd meg valós testedet.
Nem tehetem.
A szavaim mind bőrömbe vésettek.

Az öngyújtó,
a poros kristály
és a levél.
Feladó: ismeretlen.

Mikor láncot fontál
a hullámon ragadt fogakból,
megláttál egy reszkető arcot.
Beszélni kezdett.
Azóta sírsz csak önmagadban.
A fogak pedig
régen elvesztek a kérdések mezején.

Ez az arc
és az agyag színei
hasonlóvá lettek.
Mikor selymes zápor hull
kinyitom az ablakot.
Megmoccan egy faág.
Szememből langyos tej csorog.

Megnézted a tőr két élét,
és felvágtad a borítékot.
A könyvre zöld rovarok hullottak.
Azóta képtelen vagy aludni.

Jól ismerték a madarak.
Fejére szállva húzták
egy új élet felé.
Múltja a kis székben ragadt,
mellette egy bicska, egy toll
és némi almahéj.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Vers
· Írta: leguan
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 310
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 332
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.3274 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz