Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Id/ő/tlen szerelem … örök csend

, 572 olvasás, Magyari Emese , 7 hozzászólás

Szerelem

Lomha lépéssel bicegő kín-erezett perc
(benned félszeg jelen mártírként reszket, senyved),
Lettél nesztelen vágyak búskomor s zord odva -
Így ér életpor… fürt-köddel… idő-homokra…


Nincs. Megszűnt.
Vihar-sikoly nélkül kihűlt az érzés-agónia.
“ Őrizz még…“
- dalolja vég-halk rítus, rejtett szív-templom visszhangja;
míg csábít:
megszállt hév, lélek-orgona, torkos vég, torz ária
- mint múló
percek hárfáján gördülő báj-koporsó ostroma!


Most segíts átérnem az én-határokon túl!
Szárnyalva csak földre feszít - két karod mit nyújt;
Tagadnom kell sugallatod, örök vágy-húr szól,
S néma sors sivatagát: kietlen alkuszom…




- érted… megérted?!
“…"

Ezért a megélt csendért
Nem tudhatom meg soha.

Megjegyzés: 2008. 09. 18.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Magyari Emese
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 195
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 220
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2228 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz