Lomha lépéssel bicegő kín-erezett perc
(benned félszeg jelen mártírként reszket, senyved),
Lettél nesztelen vágyak búskomor s zord odva -
Így ér életpor… fürt-köddel… idő-homokra…
Nincs. Megszűnt.
Vihar-sikoly nélkül kihűlt az érzés-agónia.
“ Őrizz még…“
- dalolja vég-halk rítus, rejtett szív-templom visszhangja;
míg csábít:
megszállt hév, lélek-orgona, torkos vég, torz ária
- mint múló
percek hárfáján gördülő báj-koporsó ostroma!
Most segíts átérnem az én-határokon túl!
Szárnyalva csak földre feszít - két karod mit nyújt;
Tagadnom kell sugallatod, örök vágy-húr szól,
S néma sors sivatagát: kietlen alkuszom…
- érted… megérted?!
“…"
…
Ezért a megélt csendért
Nem tudhatom meg soha.
Megjegyzés: 2008. 09. 18.