Ne mond nekem, hogy nem hallod,
Hogy nem érzi meg félénk mivoltod,
Ha végig harsan a nyugodt éjen,
Hogy célba érjen szikrázó belsődben.
Nem hiszem el, ha így szólsz felém,
Ha csupa fájó szót dobsz belém,
Hogy komolyan gondolod, ha elküldesz tőled,
Hogy úgy gondolod, elegem van belőled.
Nem akarok tudni róla, ülök majd félelemben,
Bocsáss meg nekem, hogy megbántottál engem,
Hogy vaskarmaiddal felhasítottad lelkem,
Hogy az utolsó jó szikrát is kitépted belőlem.
Nem keresek többé olyat, mi már megvan,
Hogy a lelkemre hassak, de tudom, életben van,
Ha felé kacsint még a vég is, a fény is,
Hogy neked éljek-haljak, ha csak kicsit is.
Ne tedd velem, mit a józan ész diktálna,
Ha árva létem cipelnéd magaddal a bálba,
Hogy így keressen nekem vigaszt egy dáma,
Hogy megint magadra gondolj, te szegény árva.
Nem keresek többé vigaszt,
Nem akarok többé panaszt,
Nem hiszem el, hogy ily gonosz vagy,
Nem lehet kimondva, a lelked nagy!
Online látogatók:
Látogató: 167
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24 
Összes: 193
Jelenlévők:
