Tengernyi szó, megannyi gondolat,
Ezek erősítik hangomat.
Düh, fájdalom és szenvedés,
De oly édes, s gyengéd az érkezés.
Ezer gondolat és tollvonás,
Mint égben szálló szárnyalás,
Festett lelkemre egy képet,
Adott lélegzetvételt.
Verseim nélkül ember sem volnék,
Elfelejtett közönyként halnék.
Ha hátranézve nem látnám utamat,
Az emberek sem hallhatnák szavamat.
Ezért írok, ezért, s magamért,
Én így küzdök életemért.
Karcolataim szívemben élnek,
Hírt visznek a földkerekségnek.