Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Lamantin 3

, 266 olvasás, kapolyi.gyorgy , 4 hozzászólás

Ezerszín

Ja, ezeket mind a disznóól mögött írom, nem találtam azóta sem jobb íróhelyet, de már kezdem szokni a trágyaszagot, ami nem kellemes, de a disznót is meg lehet érteni.

Ma, korábban kezdek naplót írni, mert a nagyi elment a barátnőjéhez, és nem bukom le nála.
Sokkal kellemesebb ilyenkor, nem kell meresztgetnem a szememet a szürkület miatt. Igaz, kicsit nagyon sok a légy, ami este már nincsen, de valamit valamiért.
Igyekszem nem rágondolni, hogy disznószaros lábaikkal összemászkálják a pofámat, de annyi másra is gondolhat az ember, nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni.
Na, ennyit a legyekről.
Inkább arra gondolok, hogy a hülye Puli, a szomszédtibivel összeveszett még hetekkel ezelőtt.
Az, a kőkerítés tetején ült mezítláb, és agyonheccelte a Pulit.
Az bírta egy darabig, aztán úgy begerjedt, hogy felkapta a kardnak hívott, hegyes vasrudat, és maga fölé tartva felugrott a levegőbe.
A szomszédtibi vadul röhögte, ez meg egyre jobban ugrált.
Az lett a nóta vége, hogy alaposan talponszúrta. Úgy kezdett ordítani mint egy sakál, felrántotta mind a két lábát, és hanyatt leesett a kertjükbe.
Jól odavághatta magát, bár a házmesterné virágágyába esett, amit piszkosul szétdúlt.
Ki is rohant a némber, és a hajánál fogva kirángatta a srácot, még le is húzott neki egy pofont, te rohadt kis strici, üvöltötte, hogy ott rohadnál meg ahol vagy, nem azért csináltam a virágágyást, hogy neked legyen mibe feküdnöd.
Nem is értettem, miért gondolja a boszorka, hogy direkt feküdt bele.
De felháborító milyen egy klozetszájú nő ez, a nagyi szerint olyan rémes nőszemély, ha lemenne a bányába, feljönne a szén.
Persze, most a pesti nagyiról beszélek, nem az érdiről.
Itt nincsenek ilyen jó heccek, elég unalmasan élek, ez a vidéki élet nem nekem való.
De nemsokára mehetek haza, kezdhetjük kitragacsolni a buszhoz a csomagjaimat, nem lesz egy jó dolog, de túlleszek rajta.
Remélem a fiúk kijönnek elém, persze a papa is, mert cipelni ő tud, egész úton hallgathatom a lihegő megjegyzéseit, hogy anyád tiszta hülye, hogy ennyi szart összecsomagolt, de mire hazaérünk, úgy ki lesz készülve, hogy csak lerogy a konyhában, és nem lesz ereje veszekedni.
Most már azért elegem van a legyekből, ha nem gondolok rájuk, akkor is csak érzem kellemetlen jelenlétüket, így mára abbahagyom az írást, és bemegyek a konyhába, de előzőleg lemosom az arcomat a kútnál, mert úgy érzem, tele van mászkálva disznószaros lábnyomokkal.
Úgy eldugult az orrom szabadtéri irodám szagával, hogy hiába gondolok másra, ez az illat nem hagy nyugodni.
Félek, ha elalszom, magammal viszem az álomba a szagot. Ha mondjuk tortát eszem álmomban, tönkreteszi az egészet.
Bele sem merek gondolni.
Ja, majd elfelejtettem megemlíteni, hogy a szomszéd öreg bácsi azt mondja a mihelyt helyett, hogy mihánts.
Ez nagyon jó szó, sikerem lesz vele, ha hazaérek.

Ma, rámvirradt a hazamenés napja. /Ez a szó nagyon tetszik, egy könyvben olvastam./
Nagy körülményesen összecsomagoltuk a cuccomat, rápakoltuk a tragacsra, és a nagyi elkezdte kitolni a buszhoz.
Rohadtul imbolygott az egész, nem is jelentkeztem a tolásért, mert ha felborulok megint, hát megkapom a beosztásomat.
Kiértünk a buszhoz, nagy nehezen felpakoltuk csomagjaimat, egy rendes pasas még segített is, szerencsénkre.
Elbúcsúztunk nagyival, még integettünk is egymásnak.
A busz, dülöngélt és rázott, meg a sok büdös ember, majdnem felkeveredett a gyomrom.
Mikor végre megérkeztünk, úgy néztem ki, hogy csak na.
Luluék már vártak, meg a papa.
Volt nagy öröm, mondták, jó színben vagyok- meg minden.
Lulu gyorsan eldarálta, mik történtek távollétemben, az öreg néni a földszintről megint kórházban van, mert tisztára meghülyült, és mosószert ivott véletlenül.
A dagadt lánya vette észre, hogy habzik a mama szája, pedig nem is mérges.
Józsi bácsi eltörte a bokáját, de a rossz nyelvek szerint, a felesége rúgott bele. Mondta is a mama, ezekkel a szenteltvízivókkal nagyon kell vigyázni.
Az anyám öccse kétszer is járt nálunk, most jól van, igaz, második látogatásakor egy üres virágcserepet hozott mondván, valahol útközben kiesett belőle a muskátli.
De azt mondta a nagymama, hogy nem lényeges, az a fontos, hogy hozott valamit, és a jó szándékot kell értékelni.
Én akárhogy próbálkozom, csak egy üres cserepet látok az egészből.
Minden úgy történt, ahogy előre megmondtam. Papa már száz méter után rákezdte, hogy a hülye anyád, jó, hogy nem csomagolta be neked még a zongorát is, bezzeg a kibicnek semmise drága, nem ő cipekedik, hanem én.
Nem tudom honnan vette ezt a zongorás példát, valahol hallhatta, mert nekünk soha a büdös életben nem volt ilyesmink.
Már messziről kiszúrtam a Pimpibácsit, ahogy lambadázik a kertkapunk felé,
és rosszul véve a kanyart, hasra esik.
Tudtam, hogy hazaértem.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 1
Kereső robot: 32
Összes: 240
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.3158 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz