teljes magány lépte át a köröm
nincs már az életben semmiféle öröm
ülök és nézek magam elé a homályban
egyedül vagyok az üres szobámban
kezemben a cigaretta füstölve ég el
a múltból pár emlék új életre kel
végzetes hibáim keringenek a fejemben
késként forogva morajló lelkemben
nem tudok többet tenni már
talán valaki egyszer rám talál
s menti amit még belőlem lehet
hátha az érzés örökre ki nem veszett