Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nem vettem le!

, 575 olvasás, esteban , 17 hozzászólás

Elmélkedés

Ez már a huszonhatodik,
dorombolnak mellemen
a nyarak, tegnapok.
Éjszakai majdnem csend
telepszik az édesen meleg
szoba bútoraira.
Viaskodom a hová lett
és a mi lesz között
elterülő csatamezőkön
a borostás egóval és a
belém kövült gyávasággal.
Milyen szorgalmas tud lenni
az öntudat.
Szerelmet meg kéjt hajszolok,
mint meglépett szüleit
a gyerek, kikről
csak hallomásból tud.
Mintha valaki mesélt
volna róluk.
Miután rájuk leltem,
fordultamban faggatom,
isten tudja, kit: csak ennyi?!
(A hiány hegyei eltakarják
a megéltek halmait.)
Aztán minden válaszra
csak legyintek – mert kurva
bölcs vagyok…
Ajtókat nyitogatok,
botladozom a redves küszöbökben,
káromkodom, pedig én
nem nézek a lábam elé…
Azt hiszem, ha majd az
Örökkévaló előtt megállok,
irdatlanul kipofoz, és leszid,
mert nem vettem le a sáros
bakancsot.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: esteban
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 357
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 383

Page generated in 0.5485 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz