Olykor a vágyak sólyomszárnyon repítenek,
Csalogatnak, hitegetnek, csupa jót ígérnek,
Ám egyszer csak a szárnyak nyomtalan eltűnnek,
S mi zuhanunk a mélybe, hol sötét lepel borít majd be mindent.
Érdemesebb hát mindig két lábbal a földön járni,
S jobb, ha nem akarsz az elérhetetlenre vágyni,
Mert lehet, hogy sokkal csábítóbb, ami csillog és fénylik,
De nagyobb érték, mint az igaz szívben, semmiben sem rejlik.