Irigylem tőled a lágy 'l' betűt,
a sokezernyi 'e'-t és a 't'-ket,
a harmatos 'h'-t és a hosszú 'ű'-t,
s hogy téged a rím mindegyre éget.
Sajnálom tőled a szép szavakat,
a 'gyöngyöt', a 'könnyet' és a 'napfényt',
az 'álmot' a 'kék végtelen' alatt,
a 'szeretleket' és a 'költeményt'.
Nevesd bátran szánalmas önzésem,
vess meg, hogy ma még olvasni is fáj,
percenként mar belém a türelem,
és a rám feszült némaság-homály.
Mert tebenned a szó most is zenél -
míg én csak dal-torzókat vajúdok,
tizennégy nap telt és épp annyi éj,
hogy halva születnek a verssorok.
Megjegyzés: (2007. június)