Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: Liliomhíd I.

, 464 olvasás, kismeszoly , 20 hozzászólás

Ezerszín

Szigorú törvénye az égi forgásnak,
Csendes déli percek délutánná szállnak.
Szürkére vált szépen távol-hegyek kékje,
Tücsökszót hintve el széles mezőségre.


Messzi, lomha felhő, míg az esőt sírja,
Alulról a vén nap szépen megpirítja
Nyugtában is van még varázslatos karja
Szivárvány íveit utószor lobbantja.

Szivárvány íveit, milliomnyi színét,
Illatozó rétnek szürkületi ízét.
Út pora, ha volt is, fáradtan leüle,
Rég elmúlt a vándor kabátja mögüle.

Vándorok kabátja régesrég nem ballag,
Terítették aztat szegény derékaljnak.
Végtelen szép pusztán, mint az apró mécsek,
Erre is, arra is pásztortüzek égnek.

Pásztorok tüzénél, ahogyan is illik,
A megfáradt vándort szépen megvendéglik,
Megköszöni illőn, fizet, de nem pénzzel,
Sosemvolt világgal, szép csodás mesével.

Láthatatlan füstje szép, csodás mesének.
Fényességes fényt ad pásztorok tüzének,
Tündérek eljönnek, körülülnek, nézik,
Pásztorféle népek bizonyosan érzik.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Ballada
· Írta: kismeszoly
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 197
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 227
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.1623 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz