Navigáció


RSS: összes ·




Vers: egyszer a kezemet fogtad

, 428 olvasás, halottember , 1 hozzászólás

Sajgó lélek

a horizonton, mint feszes kötélen
kileng a fáradt napfogyatkozás,
ezernyi sajgó sebből vérzik a szám,
szavakat mormol a hervadozás…





a horizonton, mint feszes kötélen
kileng a fáradt napfogyatkozás,
ezernyi sajgó sebből vérzik a szám,
szavakat mormol a hervadozás;
lehull, mint elszáradt szirom, a lelkem,
kínzó szerelmed szívemen fedél,
fagyos tekintet, ha a múlton rágódsz,
nem lényeg már, mit, hogyan, és miért…
csak ne érezd, csak ne látnád, ami bennem,
azt a szenvedést, ami senyveszt!
megrémülsz, ha megérintesz, puha bőr
reszkető kezek, már nem így kellesz…
már megtanultam, kit, s hogyan felejtsek,
már felismertem poklaim arcát,
már tudom, hogy az, aki nekem kellett…
már tudom, hogy nem szerethetsz tovább…
és az arcomon ez a fakó bánat,
és a szemeimben a fagyos csend,
meghalt minden, mi emberi volt, szegény
testem magára hagyott élő tetem.
mert emlékszem, mikor kezemet fogtad,
átjárt a bizsergő önkívület,
elváltunk, s azóta tátong a szívem,
mint kopár sziklák mélyébe vájt üreg…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: halottember
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 31

Page generated in 0.0405 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz