beteg szememből kileng az élet,
kihalt temetők útjára lépek.
komor vágyaim nem kéri senki:
koporsó magányban él a semmi…
beteg szememből kileng az élet,
kihalt temetők útjára lépek.
komor vágyaim nem kéri senki:
koporsó magányban él a semmi.
foszló hullaként hasad a hajnal,
éjjel a varjak fekete hajjal
sivító árnyat gyilkolnak éppen
denevér szárnyú gyilkos sötétben.
keményen edz, ki vérzik a mával,
karcos lelkedet törd a gitárral!
ne keverd össze a zajt a széllel,
sejtelmes árnyat korom sötéttel!
holnapra ismét fehér lesz minden,
beteg szememből kilóg a kincsem:
az a gyilkos tűzben égő álmom,
hogy megáldod hófehér világom.
érzem az emlék megöl, s fényedet
elnyeli a hold, s kampós szívemet
istennek dobom, marcangolja szét,
mint rothadó húst a hiéna-nép.
kezedre sírok, ha citrom kezed,
isten biztos vígan koccint veled.
elnézlek téged egy bús reggelen:
az utolsó könnycsepp vagy lelkemen…