Ösvénytelen a völgy
amerre járok
rég lefolyt már
a hegyi havak
olvadó árja
a száradt mederben
csak az érésnek indult
búza-kalászok
árnyainak táncát
járja az esti szél,
a sötét előtt
még utoljára
nekifutva,
törölt könnyekkel,
valami nagyot
szeretnék tenni
napokat gyújtanék,
vagy tolnám a földet,
szebbé tenném a fényt
homályos vesztőmön
mert nem elég
Téged csak szeretni
boldognak is
szeretném a lelked,
de elgyengülten,
lehajtott fejjel
a közelgő vihart sem
látom már az égen,
és nem tudom,
hogy mezei virágot
téphessek Neked még,
sötétedés előtt
marad e még időm