Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Most adnék kezébe újra új ecsetet Istenemnek

, 440 olvasás, legna , 4 hozzászólás

Gondolat

Ki sem száradt menekülések izzadása után
a matt csend, álmodások között ki sem hűlt ágy a hely
hol a kibuggyanó szavak mögött vérvihar tombolt.
Tengerem mélyükben kis, áttetsző emlékként hevert.

Bebőröztek rajtam a gondolatok. Csapdájukban
az érzelmek már hangsúlytalanul is megfeslenek.
Horpadt, elkopott, félig üres pléhdobozukhoz most
adnék kezébe újra új ecsetet Istenemnek.

Mindenre ami bennem van, és mindenre ami már
bizonytalanul körbevesz új kontúrokat fessen.
Bomoljanak azok is ki, a régi, koszlott színek.
- Rajzolódna élesen az elmosódott életem.

Vagy oldjon fel is mindent a maradéknyi időmre,
és én megülöm még ki sem hűlt álmodó helyemet.
- Fessen csak! Akár szivárványt bennem, vagy még belőlem,
csak fesse fel vonalait, amit még megélhetek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: legna
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 372
Regisztrált: 0
Kereső robot: 29
Összes: 401

Page generated in 0.5181 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz