Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Reménytelenül

, 383 olvasás, MetalRaven , 3 hozzászólás

Halál

Fagyos, sötét, végtelen csend honol a korhadt fák között.
A csend szava csak a magány, ami szívembe költözött.
A magány, mely felhasítja a lelket, testet,
A magány, mely szívembe fájdalmat festett.

Rabok rémisztő lánccsörgéseit hallom.
Rab vagyok én is, így kell meghalnom?!
Sötét szájak vájnak húsomba élesen.
Eltűnik, véget ér nyomorult életem.

Egy angyal jön, megtöri e sötét csendet.
Talán a halálfélelem elhagyja lelkemet.
Tükröt tart elém, de félek, hogy ez átok.
Nem én vagyok, más az, kit a tükörben látok.


2007. 05. 22. 21:10


U. i.: Egyetlen szerelmemnek, aki visszaadta az életemet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Vers
· Írta: MetalRaven
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 316
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22
Összes: 338
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.3851 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz