"… Kinyújtottam kezeim messze a magasba
tudtam, hogy hiába már mindennek vége
De remény még valahol létezik…"
Egy vándor azt mondta: fiam soha.
Magamban azt mondtam: esetleg…
Kimentem a fákhoz, ledöltem a fűbe…
Könyörögtem az égnek
hogy: csak, csak ma este…
Kinyújtottam kezeim messze a magasba
tudtam, hogy hiába már mindennek vége
De remény még valahol létezik!?
Hisz nem alhat ki egy kór képe
Vagy egy magányos eszme
Mely egyszer ha sírsz
ha barátra vágysz, mint egykori társra
ha lepelbe bújva az erdőket járod
keresve magadnak mi eddig hiányzott
Ott lesz, ha akarod, ahol csak várod
Veled tart mindig bárhová vágyódsz
És azt súgja százszor:
Oly nagyon hiányzol…