Hajnalban riadtam föl álmom ölelő karjaiból.
Jobb vállam mélységeiben égető fájdalom marcangolta
csontjaim. Szemeim íriszén könny-tavak
duzzadtak a rémület felhőiből és tisztára mosták a
Világ zománcozott látványát. Bőröm börtönén
verejték-zubbony képződött. Robbanva lobbant az őrület
fáklyája, s gégém magányában íz-hamvak lengedeztek.
Mily pokoli lény záratott egóm ketrecébe?
A képzelet vajúdása nyomán rettegés-placenta
fortyogott nyúlt agyam áramvonalait követve.
Egy szem nyílott föl testem birtokán, s a cseppfolyós
hús-irgalom hamis litániát mormogott-ismerős nyelven,
melynek szavai pengeként sebeztek.
Szaru-szirmok nyiladoztak e biológiai tavaszon…
Most végre láthatom. Arc határok nélkül, gennyes
szó-folyamok tapadnak acélos fogaira.
"Régóta Benned élek, Veled születtem a civilizáció
hajnalán, minden belső rezzenésed ismerem.
A Nagymester ültetett Lényed talajába, s te gondoztál
minden nap, köszönöm létemet!"
Segítsetek! Az éterbe fagyott fölszentelt tőröm!
Lám egyre csak távolodok véresre taposott, idegen vágyak útjain…