Legyél itt mindig velünk,
Adj jókedvet. s örömöt nekünk,
Te csapzott hajú, ugató kopó,
Te jó szívű, vakmerő Hobó.
Sok ezer beteg szempár,
most az ember, gyógyulásra vár,
keresi a kígyóban, Afroditét,
de azt meg, nem lelé.
Távolból halk harsona szól,
ki az odúból, ki az ki szól?
mint kutyáját szólítja gazdája,
úgy vágtatnak a nóta irányába.
Jöjjön mind, ki a bú vízében úszik,
törölje ki fejéből a rosszat miben izzik,
egy ember ki hírdeti a kultúrát,
szele messzire repíti a söpredék rossz hangulatát.
Legyél itt mindig velünk,
Adj jókedvet. s örömöt nekünk,
Te csapzott hajú, ugató kopó,
Te jó szívű, vakmerő Hobó.
Dalolj nekünk régi műremeket,
add nekünk új s megdermedt szívedet,
süss nekünk magyar kenyeret,
s adj nekünk tiszta vizet.
Adunk neked sok szeretetet,
kapunk tőled ifjú szerelmet,
válassz hát magadnak bort vagy vizet,
törj vélünk együtt friss kenyeret.
A színpad a te otthonod,
mindenhol a zsákot foltozod,
kerülőd a nagymenőket,
de semmiképpen sem a nőket.
Legyél itt mindig velünk,
Adj jókedvet. s örömöt nekünk,
Te csapzott hajú, ugató kopó,
Te jó szívű, vakmerő Hobó.
Megjegyzés: Szeretettel Hobónak! 2008-04-11