"… Foszlányokból így lesz egység
megfakultból tökéletesség
S a csend, mi oly régóta
hatalmas titkok pártfogoltja…"
A lélek börtönében,
dúl a harc a köztes létben
Világok, ha összecsapnak,
helye nincs már a szavaknak
Mi az, mi mégis őrzi,
emlékké, majd kinccsé gyűjti
Foszlányokból így lesz egység
megfakultból tökéletesség
S a csend, mi oly régóta
hatalmas titkok pártfogoltja
Némán tűr, s csak néha moccan
hangot küld, mely megvigasztal
Mélyről jövő vad fuvallat
felszínre érve már csak dallam
S mi a dallam, kérdik sokan
Csak egy üzenet, mi kódolva van?!
Évszázadok óta, oly sok ember
boldogság után kutatva köddé vált el…
Nem figyeltek az ősi szóra,
amit minden szív rejt, mint egy homokóra
Ősi rítus, s mélyen van a titok nyitja
Hinni kell, hogy a Remény útja
a végső kaput a Szeretet felé megnyissa