Aki járt pajori iskolába
örökösül őrzi az ige ízeit.
Tulajdon szavában becézi a földet,
a jártányi erőt; ősi meríték
szívében a juss szemernyi léte.
Művelted az Isten illette
homokkal beszőtt öntéstalajt
s parányi léleköröm
nyert imát élni vágyó ösztönödön.
Ha gyékény nem adott elég megélhetést,
halásztál, csalitot vadásztál,
csurrant-csöppent a réti lélekölés.
Néptanítók követték önnyomukban
a hit cinege dalát.
Megmaradt emlékezet cirádát
fon csöndben köréjük.
Itt fáradozott néhány nemzedék,
nem érezték súlyaként kényszerét
tevés ingerének,
de visszaint drága vadvirága
úttalan tanyák sápadt fényeiben.
Életed málló festmény
iskolád szürkülő falán,
fájó odavágyás idő mosta
tudattalanod rejtett romjain.
Megjegyzés: Tápé, 2008. március 7-én