Dermedt téli estéken
mikor a hold kacag ránk
a sötétben, jégcsap testem
hozzád bújik dideregve...
Dermedt téli estéken
mikor a hold kacag ránk
a sötétben, jégcsap testem
hozzád bújik dideregve.
S álmokról mesélnek
a csillagok hogy mi vagyunk,
s leszünk boldogok.
Álmodik velünk a göncölszekér,
álmodik velünk a mindenség,
a szerelem bíz nagy őrültség!
Tűz és jég az életünk,
vad szenvedély,
vágyaktól fűtve ég.
Te vagy a tűz mi az ajkamat
harapdossa, s én vagyok a jég
mi forró testedet felborzolja.
S égetsz engem, megégetsz, megsebzel.
Elolvadok karjaidban, mézédes vágyaidban
kék-piros lángodtól lecsöppenek vízcseppként
meghalok ó ajkadon, ó testeden.
Tűz és jég, két veszélyes ellentét
mi a testedet kívánva lángol, ég.
Én mégis fázok, reszketek vacogva,
dideregve, a Nagymedve bámul csak rám
csillogva tengerek.
Nincs már tét, oly nehéz nélküled a lét,
csókodra szomjazik ajkam lángja,
bőrödre szomjazik testem virága.
S táncot járnak a csillagok,
miközben a tűz és jég egymásba összeforr.