Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Vincent a háromlábú II.

, 368 olvasás, kapolyi.gyorgy , 2 hozzászólás

Ezerszín

"… Keresgélés közben végig a fejünk felett lóg a Damoklész kardja, ami a történetet nem zavarja csak engem, a véges én vagyok, és az időm rohamosan fogy… mondta Vincent.
A végtelenben való kutakodás másik elbizonytalanító ténye, hogy valójában nem is tudom mit keresek, a frász kerülget ha belegondolok mit fogok csinálni ha megtalálom…"





Keresgélés közben végig a fejünk felett lóg a Damoklész kardja, ami a történetet nem zavarja csak engem, a véges én vagyok, és az időm rohamosan fogy… mondta Vincent.
A végtelenben való kutakodás másik elbizonytalanító ténye, hogy valójában nem is tudom mit keresek, a frász kerülget ha belegondolok mit fogok csinálni ha megtalálom.
Ezek után bizonytalan-vak tapogatózásaimon nincs mit meglepődni.
Egy végtelen történet véges szereplőjének lenni eleve mártírszerep, a végtelennel szemben nem győzhet véges halandó, bár ez egy marhaság, mert ha azt mondom véges, az azonos értelmű a halandóval, ezek az ismétlések is mérhetetlen vakságom és tehetetlen nyuládozásaim eredményei. Annak a kényszerű tevékenységemnek gyümölcse amit én keresésnek nevezek.
Ahogy úgy elképzelem magamat kutakodó igyekezetemben, kínomban csak röhögni tudok.
A kétségbeesett tehetetlenkedés láttán nemcsak bőgni szokott az ember. Ez egy óriási vicc, a sors humora, amin akkor tud valaki kuncogni ha mással fordul elő.
Maga a tény, hogy egyszerre vagyok a végtelenben véges, ez olyan paradox helyzetet produkál, hogy nem csoda az események sodrában tanúsított hol idegesítő, hol idétlen és szánalmas ténykedésem. Információk nélkül, kapkodva, érdemi eredményekre nem is számíthatok, nem tudom kit szórakoztatok ezzel a rámkényszerített szerepkörrel, de annyit már látok, egészen más a humorunk.
Na persze tudom, az erősebb kutya humora a nyerő-nem is vagyok meglepve- csak nem tetszik a dolog.
Ez a maximum amivel élhetek, nem akarom még ezt is kihagyni.
Megjegyzésemnek ez az egyetlen oka.
Sovány vigasz, de egyszer a végtelen történetnek is vége kell szakadjon, mert a végtelen csak annyit jelent, istentelenül hosszú.
Ha igaz, hogy két egyenes valahol a végtelenben találkozik, az a végtelen átértékelődését jelenti, nem többet mint átváltozást. A két egyenes önmagával találkozva mőbiuszszalagot produkál, akkor történik valami szörnyűség, rohangászhatok a szalagon mint egy sinautó, hol talpon hol fejjel lefelé, mindig érintve ugyanazokat a pontokat-fel sem ismerve a számtalanszor érintett felszíneket.
Így idővel szánalmas hülyévé válok, önmagamba szédülve száguldok, róva végtelenített nyolcasaimat, és semmivel sem leszek okosabb.
Ha pedig egy véges történet végtelen szereplője lennék… mondta Vincent- mást sem csinálnék mint újra és újra megszoknám a sorban érkező véges történeteket-az egész életem búcsúból állna- meg az új történetek megszokásából.
Ebben sem találok semmi csábítót.
A búcsú rendszerint egy rohadt dolog, lehangoló és fájdalmas, alig várnám, hogy a végtelenben érinthessem magam, hátha végtelenítettségem megóv vagy felment az örökké máshoz szokás terhes kötelezettségétől.
Be kell látnom, egyik variáció sem való nekem. Jobban teszem, ha megelégszem azzal a semmivel ami nekem megadatott, ha sokat ugrálok, még ez sem marad.
Hiszen mit akarhat egy galaktikus mikroorganizmus.
Na azért.
Már ideje – sok bölcs tanácsomat követően- beszélnem valami vidámabb- könnyebb dologról is, hiszen az élet nemcsak komor és megoldhatatlan ügyekből áll.
"Az alvilágnak nincs romantikája, az alvilágban nincsen szerelem…"
A szerelemről-mint átmeneti, kóros állapotról-mindenkinek van elképzelése ami nagyon hasonló, de mégsem ugyanaz. A szerelem mindenütt jelen van, csak koreográfiájában változik. Minden rendű és rangú férfi a szerelemtől ugyanazt várja el, csak a felvezetési szokások változnak. Polgári társadalmakban meg kell adni a módját, fokozatosan kell eljutni a végkifejletig, az alvilág viszont mellőzi a költőiséget, igyekszik mielőbb racionális síkra terelni az eseményeket.
Ott is megvan a sorrendiség játékossága, pusztán arról van szó, ki mit fogad el játékosságnak. A játék, a játszó felek együttes véleményének megfelelő megállapodás kérdése. A macska is játszik az egérrel mielőtt elfogyasztaná, bár az egér olvasatában nem tűnik játékosnak a program.
Nincs igaza a szövegírónak, legfeljebb azt jelentheti ki, hogy az alvilág szerelmi szokásai nem az ő szája íze szerint zajló lírai dübörgések.
Már régen gyanakszom a szerelem azért fontos, mert a szerelmes fél nem igazán a másikba habarodott bele, hanem saját magába. Megrendülten bámul, lám, ő milyen szép lelki állapotokat képes kicsiholni magából mert ő fínomlelkű- kultúrált indivídum. Ő képes megélni a lázas felfokozottság magasröptű élményét, mert ő nagybetűs ember, igényli lelkének fájdalmasan emelkedett lírai hangjait.
Hát akkor csak igényelje- mondta Vincent, mert ahogy a lángolásra-úgy a jeges kiábrándulásra is szüksége van a léleknek, az élet edzéstervéhez tartozik.
Legalább egyszer le kell esni a lépcsőn ahhoz, hogy tisztán megélje valaki a sérülésmentesség gyönyörét.
Az, hogy a "Szerelem sötét verem…"nem jellemző, meg sokat számít hol ásták a vermet. Meggyőződésem, a rét közepén ásott verem kifejezetten világos és meleg- mondta Vincent.
Persze, ha valaki csukott szemmel ül benne, annak sötét, még a vészkijáratot sem képes észrevenni.
Az ilyen vessen magára.
Az alvilági szerelem előnyei behozhatatlanok. Tárgyilagosságuk nem engedi meg a lelki szenvedést, rövid átfutási ideje nem tartja fel a szerelmes feleket, megkímél a reménytelen vágyakozástól.
Mondhatnám, fizikai és lelki értelemben humánus és kímélő.
Hogy ez a szövegírót megriassza? Az lehet, mert elveszi tőle az öntetszelgés lehetőségének mámorát. De hát Istenem. Nem vagyunk egyformák. Ha valaki szerelemmel szereti önmagát, azt elhordják mindenféle önző és lélektelen alaknak, pedig nincs igazuk. Az ember van önmaga iránt olyan elnéző, nem tud akkorát csalódni, hogy belebetegedjen.
Nem adja ki magát holmi idegennek, nem enged betekinteni belső kertjeibe, javait sem pazarolja el másra, akiben ha csalódik, kész ráfizetésnek éli meg az eseményre költötteket. Megússza a féltékenység rémét, kiegyensúlyozott és elégedett.
Ez is a szerelemnek egyik formája és mint mondtam, a szerelem mindenütt jelen van ahol létezik élet, pusztán ígény és izlés kérdése ki, mit választ.
Ezért ne tegyünk ilyen átgondolatlan és hebehurgya kijelentéseket, hogy hol nincs szerelem.
"A szerelem mindent legyőz"- állítja egy másik mondás.
Hát szívesen hinnék benne- mondta Vincent, de ez is egy vigasznak szánt blődike.
Elfogadom, időnként nyerhetünk csatát, de háborút soha. Ez a "Legyőz"- dolog sántít. De a sors kegye, hogy a dolgok rendszerint sántítanak, és aki mindkét lábára sánta az egyenesen jár. Nagy szerencse, a társadalom legnagyobb része ilyen.
Nem szabad bedőlni az egyenes derékkal közlekedőknek, de jó, hogy úgy hat a látvány, minden rendben van.
Saját érdekedben hidd el amit látsz, neked lesz könnyebb. Nem szabad kritikusan szemlélni azt ami van. A szőrszálhasogatás egyenesen rosszindulat, és mivel a szerelem mibenlétét és fontosságát bizonygatom, rosszindulatnak nincs helye… mondta Vincent, és rágyújtott egy szivarra.
Ennek az egész szerelmi kérdésnek túl nagy jelentőséget biztosít az emberek zöme. A férfiak állandóan bizonygatják vele kiemelkedő kakasságukat-elsősorban ez érdekli őket-az úthenger fóbia, ahol a nő szinte csak azért fontos, mert mint szemtanú, igazolni tudja férfiasságának nagyságát.
Koronatanú nélkül nincs értelme a strapának.
A nő, hódításaival igazolva érez valamit amitől nőnek érzi magát. Ez, az öncélú és önzésen alapuló cirkusz aztán alaposan leköti mindkét felet, elvonva figyelmét olyan fontosságokról ami akár életét is tönkreteheti, behozhatatlan hátrányokhoz és veszteségekhez vezet.
Mert a vége mindig egy kiábrándulás, mindkét fél a másikat hibáztatja, holott ki-ki önmagának köszönheti a csődöt, ő akarta annak látni a másikat amilyen az sosem volt.
Utólag levonja a konzekvenciákat, majd ujra elköveti mással ugyanazt.
Gyógyíthatatlan népség.
Ez, egy időnként jelentkező kivirágzási kényszer, egy logikátlan tudatzavar ami mindenkor garantálja a fájdalmas ébredést.
Nincs százéves álom, nincs királyfi a csókjával ami tündöklővé varázsolja a frenetikus ébredést. A gyakorlatban, ha valami hasonló előfordul, csak a valóságraébredésről lehet szó, ami sosem sikerül rózsásra.
Ha valaki belátja, sosem lehet királyfi-csak királyfing-nem szédül bele saját vermébe, nem kell neki segítségért ordítoznia. A verem aljából egész másképp néznek ki a dolgok, a látótér igen behatárolt a gödör szűk szája miatt, előnye annyi, ami látszik az körítés nélkül pontosan megfigyelhető. Minél kisebb a vizsgálható felszín, annál élesebb a koncentráció.
Én-lehetőség szerint-mindig igyekszem elkerülni a magam ásott gödröket, a mások ásta gödröket is, mert nálam minden előzetes megfontolás kérdése- mondta Vincent.
Részletkérdésekben elmerülni igazi luxus, következmények nélkül nem elkövethető.
Ha jön a szerelem, arra kell vigyáznom, ne legyek ott.
Ez állapot tán még az egysejtűeknél is ismert állapot, bár hitem szerint a világ tematikája így működhet. Egyszerű lények esetében ez a hormonzavaros állapot egyértelműen a fajfenntartást célozza.
Az ember is folyton céloz, csak ritkán talál. De itt nem is a találat, mint inkább a célzástudat ami neki fontos.
Hogy ez miért van így, arra csak homályos elképzeléseim vannak. Ezért nem dolgoztam ki a dolgot az értékelhetőség szintjére, mert ha tudom az igazságot, akkor sincs semmi- így Vincent.
A szerelem a lelki szortyogás kényszer alapkelléke, tárgya akár még elképzelt személy is lehet. Egy fiktív személy iránt táplált vonzalom sosem züllhet a megismerés szintjére. Személyes kontaktus kizárt. Akkor és ott, azt fantáziál róla amit akar, nincs ki ígéretei miatt szavánfogja, az örök rajongás lehetősége biztosított, a kedvezményezett sosem beszél vissza. A folyamatos sikerérzet garantált, még apasági keresetnek sincs kitéve Ez a legbiztosabb szerelmes állapot, nem jöhet közbe semmi lehangoló.
Most persze mondhatnák, miket fecseg itt össze ez a hülye Vincent- tartalmatlan locsogása beszédkényszeréből adódhat- ami több mint valószínű, de ti mitől vagytok olyan okosak, hogy a relativitás elméletén kívül nem tudtok másra odafigyelni.
Amit mondtam idáig az is tulajdonképpen egy relativitáselmélet, csak éppen a fizikához nincs semmi köze. De ahhoz nektek sincs, amiről meg én szólok, ahhoz van.
A puszta locsogás maga a hétköznapi élet, amiben lekeveredik a valós a képtelennel, a tárgyilagos a fantáziálással. Hidd el semmivel sem gyengébb holmi Einsteini elméletnél, de ez legalább mindenki számára érthető.
Nagy hiba az érthetőről azt képzelni, értéktelen. Ha az lenne, hát csupa értéktelen dolgot követnél el életed folyamán, amit értéknek tudnál- azt a keveset-arról is könnyen kisülhet-tévedtél.
Nincs abban semmi észvesztő ha valaki ül foteljében, és lazán gondol bele a létbe.
Én- Vincent akinek okossága abban rejlik, hogy nem akar okosabb lenni másoknál, mert csak azokat az ellenségeket gyűjti akiktől nem tud megszabadulni. Aki akkor sem váltanám meg a világot ha tudnám, mert nem az én dolgom, nem is sejtem hogy kell csinálni. Aki nem akarok okos dolgokat mondani, mert azokról gyakran kisül, nem is azok.
Ez nem több mint "Kávéházi" fecsegés, lebegés az ebéd előtti várakozó semmiben, ami ebéd után zavartalanul folytatódik. Bármiről cseveghetünk- nincs jelentősége, semmit nem tudunk megoldani. Nincs szándékom sem magamat megváltani, sem másokat. Minek.
Ha sikerülne- más lennék, és megint évekbe kerülne mire végre megszoknám másságomat. Most milyenségemtől nem tudok továbblépni, akkor meg a másmilyenségemtől nem tudnék.
Olyan lennék, mint egy tüskéit veszített sün.
Akkor is csak egy állat, de nem tudom milyen
Vincent teljesen összezavarodott. Ez a tény, csak azért nem hagyott mélyebb nyomot lelkében, mert soha életében nem volt tisztában semmivel, így mondhatom ez nála egy természetes állapotnak felelt meg.
Sokan csodálkoztak is rajta, mennyire nem viseli meg tájékozatlansága, ő meg azon csodálkozott, min lepődnek meg az elképedők.
Nem érezte magát vesztesnek-egyrészt nem tudta mit veszít- másrészt semmi nem bizonyította, hogy bármit is veszített. A nyerés és vesztés fogalmai nézőpont kérdése. Úgy nem rövidülhet meg senki, hogy ne nyerne valamit, és nem nyerhet semmit úgy, hogy ne veszítsen.
Valamit valamiért…
Nála mindez nem volt tudatos, sosem próbálta definiálni helyzetét. El sem jutott odáig, hogy feltűnjék neki pillanatnyi állapota. Ösztönösen bölcs volt. Tudott fenntartás nélkül elfogadni. Természetes tényként adoptálta a valóságot, magától értetődő dolgokat meg nem szokás analizálni.
Nem is tette.
Hogy mit csinált helyette? Hát élt. Élte az élet apró sikerekkel és kudarcokkal megtűzdelt csalafintaságait.
Amit ösztönösen megértett, azt értette. Amit meg nem értett, annak nem kereste értelmét. Tehette volna hogy kutat, különböző értelmező filozófiákba bonyolódik, mérlegel és szelektál, kizár és elfogad. Feltehetően meg is tette volna ezt a felesleges lépéstömeget, de ki akar itt megismerni?- mondta ilyenkor nevetve.
Kit érdekel, ismerem e okát annak amit mindenképpen meg kell tegyek? Ha tőlem bármi is függene- az más. De mi függ tőlem. Ami azt tenné az olyan jelentéktelen, lényegtelen kis semmi, hogy róla beszélni sem érdemes.
A fontos történések menetéből meg ki vagyok zárva…
Ha nagy feltaláló elme lennék és kitalálnám a fogatlan fésűt, ami nem húz hajat és könnyű tisztántartani- akkor is mi lenne?
Megválasztanának az Országos Fodrásszövetség elnökének?
Vagy böllérek számára a mellészúró kést… én lehetnék a vegetáriánusok és állatvédők doajenje…
Nem mondom hangzatos címek, szerezhetnék vele egy vagon ellenséget. Az nekem egy Haway? Még a pékhez is testőrökkel kéne menjek, nehogy a kés-vagy fésűgyár bérgyilkost küldjön rám.
Lehet, utána szobrot kapnék egyik közterünkön-amit idővel ellopnak- és öntenek belőle biciklialkatrészeket.
Be kell valljam, nem vagyok oda a gondolattól.
A fontoskodás, feltűnő igyekezet egészségtelen vonzatai tönkretehetik az életet. Legyen nekem elég, hogy én tudom mit tudok, és abból mennyi, ami kifelé is látszhat.
A komplikációmentes hosszú élet alapkövetelménye.
Na persze aki igényt tart egy hosszú, de eseménytelen életre. Az, hogy mindenki egy zavartalan létezésre vágyik, ez természetes, de más vágyni és más elérni. Ha elérném, mondja Vincent - azonnal észrevenném mennyire unalmas és monoton, mert más a hegy lábánál vágyakozni a csúcsra, és más felérni és szétnézni, konstatálva az ugyanazt, esetleg más elrendezésben. Jobb ha a völgyben fantáziálsz a csúcsról, mert a hegytetőn állva sem leszel közelebb az éghez, de sok mindent meglátsz amit jobb lett volna ha nem látsz meg-saját érdekedben.
Fantáziád, képtelen képzelgéseid segítenek létezni, de csak a völgyben. Ez az ára, amit vagy elviselsz-vagy vess magadra. Soha ne próbáld átugrani magadat-biztosan nem talpra fogsz érkezni- és teleordítod a világot panaszaiddal holott te voltál a hibás.
Magadra rántod a kárörvendők hadát, de a sajnálkozók felhői sem jobbak, a fejeden nőtt púpot ők sem képesek leapasztani. Te meg ülsz a porban, elmázolod sáros arcodon a kudarc könnyeit, hasonlítani kezdesz egy nagy rakás lószarhoz, csak fel ne fedezzenek a verebek. Aztán beszélhetsz, hogy te így szoktál pihenni, senki nem fog rossz szövegednek bedőlni.
Csak az ugráljon aki biztos abban, hogy talpraesik, mert nem kell ugrálni de ha már teszed, sikerülnie kell.
Ha nem hiszed… ugorjál. Meglátod, nem tévedtem.
Rengetegen ugrálnak és érkeznek hasra, láttam olyan esetet is ahol az ugráló gyanakodni kezdett, neki csak hasa van. Én figyelek és hallgatok mert másoktól próbálok tanulni-mondta Vincent.
A meggondolatlanságnál csak a gyávaság nagyobb hiba. Ha hosszú a kimonód és folyton rálépsz, jobb ha veszel egy nagy levegőt és levágsz az aljából, mint percenként köszöngetni valakinek, hogy felsegített a földről. Nem lehet mindent elérni, sokszor öröm, ha eléred a WC-húzóláncát, mert akkor is egy teljesítmény, egy kezetlennek például megoldhatatlan vágyálom. Minden relatív, még a relatív is az, hangulataiddal folyton módosul, ezért mondom azt, mindössze két dolog állandó a világon, a halál, és a tehénlepény ami sosem esik élére.
Ezt én mondom Vincent, aki már láttam egyet s mást ebben a satnya életben, és képes vagyok megteremteni a hétköznapok vasárnapjait.
Mindig arra kell ráérezni ami van, sosem arra amit szeretnéd ha lenne. Ha úgy érzed összecsapnak fejed felett a hullámok- tereld el figyelmedet, harsogd azt, egyedem-begyedem tengertánc…
Úgy meglepődsz ennek a szövegnek az értelmetlenségén, hogy megfeledkezel problémádról. Átérzed, itt valaki egészen hülye, mert ekkora értelmetlenséget normális ember nem talál ki Továbbgondolva még az is lehet te vagy ekkora hülye, mert nem érted, holott lehet- sokan értik.
Ezzel a meditálással rengeteg időd elrepül, és pihennek tépázott idegeid.
Hogy: Fel a fejjel, több is veszett Mohácsnál, ezeket a sztereotípiákat űzd ki fejedből, ezek a blődlik nem oldanak meg semmit.
A dolgokat amúgy sem lehet megoldani, az csak egy hiú ábránd, a dolgok önmagukat oldják meg, tesznek a te véleményedre. Aztán amik megoldódtak felejtsd el, amik meg nem-azokkal tanulj meg együtt élni.
Nem lehet úgy létezni, hogy minden meg legyen oldva.
"Szegény ember vízzel főz"… ez a népi mondás arra jó, hogy megnyugtassa a tehetős emberek lelkiismeretét, mert aki szegény azért tud főzni, nem kell mindjárt az éhenhalásról pampogni, de ez egy marhaság, szegény ember nem főz mert nincs neki mit.
Az pedig, hogy boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, ez a vigasz az éhező szemszögéből meg egyenesen pofátlan szöveg, nem is szegény ember találta ki.
Mert van amit kitalálsz magadnak és van amit kifejezetten csak másoknak. Az utóbbit nehogy kipróbáld, mert akkor neked annyi.
Nem vagyok híve az olyan okoskodásnak- mondta Vincent- hogy nem vetem le páncélomat csata után, mert kétszáz évig akarok élni mint egy óriásteknős…
A teknős nem azért él sokáig mert sosem veti le páncélját. Terheltségre vall ha valaki azt hiszi.
Nekem eleve nincs páncélom-ezt tisztázni akarom mindjárt az elején-nehogy megvádoljon valaki azzal, hogy magammal példálózom.
Sietni sem okos dolog-könnyen baleset érheti a sietőt, és mondjuk ha egy óra alatt egy dolgomat intézek el-vagy hármat-az egészen mindegy, mert akkor sem élek egy óra alatt hármat. Az élethossz és aktivitás két külön dolog.
Ezeket a témákat azért érintettem, hogy megvillantsam értelmemet. Nem vagyok süket és vak középszer, de mint említettem-vigyázok, ez kifelé ne lássék, csak problémám származna a sok irigyem miatt.
A fű alatt mindig béke van és meleg, enni is akad, és ha nem lép rád egy két ballábas kiránduló, akkor nincs semmi komplikáció.
Én, sosem élek meg semmit veszteségnek mert hiszem azt, ami fontos az nem vész el- ha meg igen, akkor nem lehetett lényeges, csak én értettem félre valamit.
Hogy mit értek meg életem folyamán és mit nem ennek azért nincs jelentősége, mert amiről azt hiszem értem, még fennáll a veszélye annak, hogy rosszul értem. Abból pedig csak nekem származik bajom.
Ezt a veszélyt csak úgy tudom elkerülni ha azt hiszem, nem értek semmit.
A semmitnemértők rózsaszín világában mindig süt a nap, lüktet az élet, égszínkék infantilizmusok és germanizmusok suhannak az égen, a fák odvában megcsillan egy sárga mosoly.
Még a békák is vartyogva beszélnek, nehogy megértse őket másik állat. Még a félreértés is kizárt.
Mindenki tudja, az egerek sajtot esznek- ha van, és senki nem beszél róla. Nem is volna ízléses.
Én is szeretem a sajtot, pedig nem vagyok egér- mondta Vincent.
Legalábbis azt gondolom… De nem kizárt, hogy tévedek.
Én beszéltem- Vincent, aki úgy gondolja nem egér.
Már napok óta akarok valami jó és értelmes dologra gondolni. Valami olyasmire aminek ereje van, sziporkázik, a hallgató torkárafagyaszt szót, és tátvahagyja száját.
Olyasmire gondolok ami egyetlen gondolat, és igazolja azt, jó, hogy születtem. Hogy azt mondják rólam, már csak ezért az egy gondolatért megérdemlem, hogy legyek. Hogy utánam sokáig ragyogjon sziporkázó kinyilatkozásom az értelem kék egén, és kései generációk tisztelettel és elismeréssel ejtsék ki nevemet.
De mi lehet az a sziklatömörségű és mindent elsöprő filozofikus mélység amiből úgy emelkedik ki bölcsességem mint Aphrodíté a habokból?
Mit lehet mondani ami tömegeket megdermeszt, elragadtatott üvöltésre késztet, elementális kábulat kíséretében…
Mert mondani lehet mindenfélét, okosat és hülyeséget, igazat és hazugot. Mindez tehető szántszándékkal, és lélekkel. Az elhangzottak aztán elindulnak saját útjukon, élni kezdik önálló életüket, teljességgel elutasítva tehetetlen szülőiket.
Önmagukat kiteljesítve egyre öntörvényübb megoldásokat találva rátelepednek az emberiségre-látszólag jót akarván. De a jóakarat, mindig erőszakos jótakarásban teljesedik ki-kettétörve a meghajolni nemakarókat, ököllel diktál meggyőződéseket, amit a túlélniakarók idővel sajátjukként fogadnak el. A hinnitudás megtartó ereje…
Így kialakul a közös akarat alaptalan rémálma, az egység látszata, az összehangolt agyak orgiája.
Ezt én mondom Vincent, aki pontosan tudja mit beszél.
Na persze ezt meggátolhatná a szabad akarat ami elsorvasztható a hipnotizált igazság besúlykolásával. Mindenki akar valamit, de ha megkérdezed mi az, csak zavaros makogás a válasz, mert az körvonalazódik a megkérdezettben, hogy valami mást. Ha sikerül is neki valahogy hitet összehozni, már a végrehajtás kezdetekor kételyei támadnak elmélete helyességében, elkezd korrigálni. Attól kezdve úgy mennek dolgai mint az ökörvizelés, nagyvonalakban tartva az elhatározott irányt, de a számtalan kis kitérők egészen eltorzítják eredeti szándékát. A végén ott áll megzavarodva és tehetetlenül, tanácstalanul szemlélve azt a hatalmas és zavaros gubancot amit önálló akaratként szült. Nem marad más lehetősége mint riadtan elmenekülni butaságának emlékművétől, én nem ezt akartam-indoklással.
Aztán mást kezd, mert az önmegvalósítás kényszerétől képtelen szabadulni, újra összehatározatlankodik valami elképesztően idétlent, ami megint megrémíti.
Ezt teszi egész életén át, mert ő csak a saját feje után hajlandó menni, elfelejtvén, hogy nincs is feje. Én, őszintén szólva csak szánalommal tudom szemlélni ezt a kanosszajárást, segíteni nem tudok és nem is akarok, ha tenném- ugyan olyan agyatlan lennék mint ők, az önjelölt zsenik.
Vannak dolgok amikkel nincs mit tenni- mint végignézni drámai kifejletét, aztán vagy sírva, vagy röhögve odébbállni attól függően éppen milyen lelkiállapotban vagyok.
Nekem legyen elég, hogy az Istennek sem jut eszembe semmi ami szóraérdemes, amit önmagában is nagyon nehéz elviselni, a görcsös akarás csak rontana helyzetemen.
Hol van az a rohadt bölcsességed Vincent - kérdezem magamtól, de nem kapok rá választ. Ebből a tényből csak azt lehet levonni, ne kérdezzen az ember magától semmit, akkor nem csalódik.
Na legalább erre rájöttem- ez is valami-így mégsem volt hiábavaló ennyit beszélnem.
Hát ez aztán kakas volt-mondta a jérce, és csak úgy vibrált számára a jó szándékú világ a váratlan kellemes meglepetéstől.
Állítólag az emberiség-én nem tudom, csak hallottam-tele van jó szándéknak látszó hátsó szándékokkal. De ha eredetileg is hátsó szándékkal indult a jó szándékú cselekedet, akkor maga a szándék eleve hátsó, mert első nem is volt.
Ebben rejlik a jóság tragikomikuma, amit mindenki önmagát megerőszakolva elhisz-mert kell hinni- az élethez szükséges infantilitást meg kell teremteni, mert folyton be vagyunk szarva és kell valami fogódzó vagy akármi ami annak látszik… mondta Vincent.
Az infantilitás gyakorlással fejleszthető, ezzel az életálló -képesség növekszik, hiszékenységünket költői magasságokba emelve, de folyton titokban gyanakszunk. A gyanakvás bölcs dolog, a fejlett individumok ezért csak saját elméleteiket hiszik el, így nem csalódhatnak másban.
Hinni valamiben minden logika és észérv ellenében is lehet, mert a hitet hinni kell-nem analizálni. A hit, szintén hátsó szándékkal működtetett elsőszándék nélküli állapot, amit tudatosan teszünk félelmünk elnyomása okából.
Az így kialakult helyzetben sikerül egyszerre félni és hinni-nagy félelem, nagy hit-ami összetett tevékenység elűzi a hétköznapok egyhangúságát.
Átmajrézzuk szép napjaink, a végén félve távozunk. Hogy hova, azt a bánat sem tudja, mindenesetre innen el.
Hogy ott kezdődik minden elölről… azt szintén nem tudom.
Egyáltalán mit tudok? Hát azt, hogy az emberiség tele van jószándéknak látszó hátsó szándékokkal-mondta Vincent.
Óriási baki egy verőlegényről azt hinni, hogy csipkeverő. Tudtommal férfiak nem szoktak csipkétverni, legfeljebb hímezni. Férfihímzések között láttam már csodálatos darabokat.
A verőlegénység mint főhivatás nem feltétlenül függvénye a fizikai erőnek.
Kell hozzá egy nagy adag lelki fogékonysághiány, belső elégedetlenség, az egyéni ígények kiélésének hiánya, egy kisebbségi görcs. Torz bizonyítási ígény, önnön rettenthetetlenségének, mindenhatóságának tudata, mert tőle reszketnek, mert ő a sors fizikai megtestesülése.
Alacsony intellektus, belső káosz.
Erre a munkára születni kell, nem lehet megtanulni, kellő génhibák nélkül mívelése idegösszeomláshoz vezethet. Minden generáció megszüli kellő számú tudósait, hétköznapi figuráit, na meg verőlegényeit. Mindig minden felpótlódik, fogyóeszközökről lévén szó.
Minden generáció elítéli az előző rendszer verőlegényeit, és hallgatólagosan elnézi a sajátjait. Ez, egy elutasított-nélkülözhetetlen munka… Mondta Vincent. Előnye ugyan az, mint a temetkezési vállalkozásoknak. Halott mindig lesz. E téren a munkanélküliség réme nem bujkál. Egy kötélverőlegény már nincs ilyen szerencsés helyzetben. Az is lehet elmeháborodott, lelki rokkant, De munkanélküli is, így az ő mentális terhe nagyobb a verőlegényénél.
Ezeknek nem kell sok iskolát végezni, nem szükségeltetik szakképesítést igazoló oklevél vagy bizonyítvány. Ez csak segédmunka. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tevékenységük egy nudli, csak azt, nem szakma.
Ezek az embernek kinéző emlősök minden idők nélkülözhetetlen kellékei akikről nem beszélünk. Nem illik. A kakálásról sem, pedig mindenki tudja, hogy létezik. Aki az íratlan szabályt áthágja annak nem volt gyerekszobája, még garzonja sem. Csak krétával villamossínekre rajzolt gyerekszobát ismeri.
Azért beszél a szarásról plénum előtt-vagy hölgytársaságban.
A hülye disznó… mondta Vincent.
Hülye ez a marha- mondaná egy ismerősöm.
Rengeteg dologról nem illik beszélni, bár tesszük. Hogy ez egy álszent ocsmányság? Hát persze hogy az. De nincs jó megoldás, nincs is értelme foglalkozni vele. Csupa üresjárat, szájöblögető mellébeszélés. Sokan megélnek belőle. Nem is rosszul.
Hát Istenem… nem lehet mindenki egy Olivekróna.
Ha nem lenne szemét, nem kéne utcaseprő. Sok vétlen ember maradna kenyér nélkül. Ehetnének kalácsot, ahogy Mária Antoanett mondta. Le is fejezték szegényt.
Vannak ál utcaseprők, onnan lehet felismerni őket, hogy seprűjük végén nincs seprű. Csak úgy hadonásznak a nyéllel.
Sokan vannak, észre fogod venni őket, de ne vedd észre.
A hosszú élet titka.
Maga a létezés, különböző történetek folyamatos pulzálása-az egész nem több, mint állapot… mondta Vincent. Jó dolgok akkor történnek, ha úgy döntünk, ami velünk megesett az jó. Vannak elviselhető, nehezen elviselhető és elviselhetetlen történések. Nagyban függ ennek megítélése attól, milyen idegi teherbírású, intellektusú a személy. Nem mindenki viseli el ugyanazt, ugyanúgy. Ha a dolgokat átgondoljuk- lehetőleg érzelmeink visszaszorítása mellett-kemény racionalitással-több irányból közelítve analizáljuk a velünk megesetteket, talán a leg valóságosabb és elviselhetőbb helyzetet teremtjük meg a magunk számára. Az események súlya részben tőlünk függ. A szubjektív megítélhetőség az egyetlen mentőöv.
Az események elviselni tudásához több dolog szükségeltetik.
Kell egy óvó környezet, nagy egoizmus, önimádatból eredő önkímélet, távolságtartanitudás, és kemény tudat, nem velünk történt-felkiáltással.
A sebek? Azok begyógyulnak -keloidosan, hegesen-ami rézben esztétikai probléma, másrészt rugalmatlan felület amiből ha sok van, merevvé teheti az illetőt. Az események ilyetén való fogadása akár feldolgozhatatlansági következménnyel is járhat.
A léteznitudáshoz nagy optimizmus kell. Mindenkinek egyetlen mérkőzés adatik, már az első pillanatban tudja, csak veszíthet. Ez, még rosszul is érintheti a versenyzőt, bár előnyei is

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 319
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 345

Page generated in 0.6161 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz