Navigáció


RSS: összes ·




Memoár: Balaton

, 444 olvasás, Juju , 7 hozzászólás

Sajgó lélek

"… Megígértem, hogy ha csak egy napra, vagy egy percre is, de lesimogatom azt a szomorú bánatot, melyet ha elrejteni nem tudsz, mindig meglátok. A hosszú merengést követően elérem azt a partszakaszt, ahova a titkaimat, örömömet, bánatomat szoktam megosztani magamban. A takarót leterítve leheveredek, és csak nézem a tájat, ahogy egybeolvadok vele…"




Késő ősz van, mégis gyönyörű napfényes reggelre ébredek. Rétegesen öltözöm fel, hisz ma egész nap a szabad levegőn leszek. A lépcsőház ajtaján kilépve, megcsap az a bizonyos illat, melyet az én kedvenc évszakom, az ősz hordoz magában. Az autó hátsó ülésén utazva, nem hallom a csevegés zsivaját, inkább csak csendben a tájat nézem, az ablakon át. Vasárnap van, talán nincs is igazából idő, vagy valahogy máshogyan van. Kezemben egy színes kis falevelet tartogatva, eszembe jut egy gondolat, melyet tőled hallottam. "A nyár ízét, a napfény melegét és színét őrzi" ez a színes kis levélke, - így tűnődöm, mikor gondolataimból kizökkenve megérkezünk abba a kedves kis balatoni községbe. A kocsiból kiszállva érzem a friss levegőt, a csendet és a kedves balatoni tájat, ahogy átölel engem. A kis nyaralók és csoda paloták lehúzott redőnyökkel, zárt kapukkal újra várják a tavasz eljöttét és a felejthetetlen nyári esték hangulatát. Így október derekán már csak egy-egy megrögzött pecás tekintete pillant rám, ahogy a napot üdvözölve, hátranézve még visszaszólok: - További jó fogást! Hosszú sétát teszek a kedves ösvényeken és a termoszban vitt mézes tea, a veled töltött perceimet juttatja eszembe. Felidéz bennem egy pillanatot… egy pillanatot mely bennem oly mély nyomott hagyott kedves arcodról, amint a fejedet az ölembe hajtva simogatok. Megígértem, hogy ha csak egy napra, vagy egy percre is, de lesimogatom azt a szomorú bánatot, melyet ha elrejteni nem tudsz, mindig meglátok. A hosszú merengést követően elérem azt a partszakaszt, ahova a titkaimat, örömömet, bánatomat szoktam megosztani magamban. A takarót leterítve leheveredek, és csak nézem a tájat, ahogy egybeolvadok vele. Már látom a naplementét, a tájra csurgó aranyló fényt, olyan érzést kelt bennem, mintha egy narancssárga fátyol úszna a fejem felett.
Ujjamat lágyan a víz tükrére rakom, s próbálok írni vele. Hegyét finoman a tetejére simítom, és alig érintve lassú mondatokat szövök az elmúlt napokról. A történet azonban máshogy íródik a víz felszínén, miként azt elmesélhetném, máshogy is kissé, ahhoz, ahogy az elfátyolozott valóságban tébláboló én szemszögemből tűnhet. Megborzongok. Hűvös fuvallat érkezik a tóból, egy hajó motorját hallom, ahogy siklik a tavon, majd egy kedves kósza "őszi" szél simít végig a hajamon. A tó közepén megáll a hajó, a sziluettjét még jól látom. A víz felszíne lassan kisimul és én, újra írni kezdek… Keresem a szavakat, és kereslek téged.
De keresésed nem a múlandóra irányul, boldog és derűs rácsodálkozás még a legrosszabb tapasztalat is. Mert egyszer csak nem a jó és a rossz között választok, hanem "azt". Filozófia ez inkább, mint sem elmélet. A kisimult vízre, mint hófehér papírra, tollal szokás, ujjammal a nevedet írom, és még most is érzem a finom illatod. Előttem a tó. A Balaton. Ősz.
Átölelném a világot, csakhogy megoszthassam veled azt, amit érzek, s látok.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Memoár
· Írta: Juju
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 1
Kereső robot: 34
Összes: 243
Jelenlévők:
 · Pancelostatu


Page generated in 0.3139 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz