Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Álom…

, 517 olvasás, oprae , 9 hozzászólás

Álom

Kócosan, mámorosan ébredt. A nap sugarai halványan világítottak be az ablakon.
Reggel van?
Bizonytalan mozdulattal nyúlt az óra után. Még csak fél hat. Tehát reggel van.

Nem volt kedve megmozdulni, de kénytelen volt. Pisilni kellett. Úgy rémlett, hogy éjjel már ugyanez megtörtént vele. Felfázott.
Anyja folyton a ruháit szidja.
– Ne ülj le mindenhova, hiszen alig fedi valami a feneked! Már megint kint van a derekad! Ez nem is bugyi, amit használsz, csak egy madzag!
Most még az kell, hogy igaza legyen!
Később a reggelinél sem érezte jól magát. Büdös volt a felvágott. Folyton átverik az embert a boltban. A szalámit becsomagolják, és a vékony szeleteken még a lejárat dátumát sem lehet látni.
Főzött egy teát, attól kicsit megnyugodott a gyomra, de hamarosan kihányta az egészet. Valamit be kéne venni. Most már kezdett aggódni saját maga miatt.
Lehet, hogy nem felfázás? Barátnői meséltek erről a dologról. Tesztet kellene csinálni, de az meg olyan drága!
Próbálta elhessegetni a gondolatokat, hogy esetleg terhes. Hiszen csak egy alkalommal volt a fiúval.
Visszafeküdt az ágyába, de az émelygés nem szűnt meg.
Elnyomta az álom.

Nagyon messziről hallotta a kulcs zörgését a zárban. Röviddel ezután anyja nyitott a szobájába.
– Te még fekszel? Ettél már valamit? Mi van veled?
– Azt hiszem, felfáztam. Állandóan pisilni járok. Hánytam is. Van valami gyógyszered?
Anyja az ágya szélére ült, és tenyerével a hőjét ellenőrizte.
– Fáj is valamid?
– Nem, csak ez az átkozott hányinger, meg a pisilés. És sokat aludtam.
– Elmegyünk orvoshoz. Készülődj!
Nem szívesen fogadott szót. Utált orvoshoz járni, főleg urológushoz, de ha egyszer anyu azt mondja, menni kell, akkor nincs kec-mec.
A doki régi ismerős volt. Kedvesen terelte be őket a rendelőbe. Miután elmondta a panaszait, kapott egy poharat, hogy mintát hozzon.
A francba! Baromi ciki ez az egész.
Az asszisztensnő elvitte a vizeletet a laborba, közben a doki elkezdte az ultrahangot. Még ez is! A hideg zselével összemaszatolta az egész hasát, aztán a hólyagja körül nyomkodta azzal a vacakkal.
– Mikor volt az utolsó menzeszed? Kérdezte.
Gondolkodóba esett. Mikor is? Még nyaralás előtt. Úgy egy hónapja. Nem. Talán több.
– Kábé hat hete. De mindig rendetlenkedik.
A doki bólintott, aztán még néhány percig vizsgálgatta.
– Nos, készen is vagyunk. Úgy látom, nincs semmi komoly. A veséid és a húgyutak rendben vannak. A vizeleted is tiszta. Felöltözhetsz.
De jó! Vége.
– Viszont, javasolnék egy nőgyógyászati vizsgálatot. Én azt gyanítom, terhes vagy.
Jézusom! Úgy érezte, elsüllyed a szégyentől. Anyja döbbenten nézett rá.
– Mi van? Ez nem lehet, hiszen még ő is csak gyerek! Alig múlt tizenhét. Biztos ez?
Néhány óra múlva a nőgyógyász is ezt mondta. Igen, biztos. Babát vár. Most aztán mi legyen?
Az út hazafelé iszonyú hosszú volt. Hosszú és néma.
Nem szóltak egymáshoz. Anyja rá sem nézett, csak automatikusan vezette az autót. A lépcsőházban is csendben kullogott mögötte.
Amikor a lakásajtó becsukódott, iszonyúan félt. Nem mert anyjára nézni. Biztosan nem fog bízni benne többé. Soha nem bántotta, mindig mindentől óvta, de most mi lesz?
– Mikor történt? – kérdezte halkan.
– A nyaralás alatt. Megismerkedtem egy sráccal. Nagyon rendes volt végig. Az utolsó este, búcsúzóul… de nem gondoltam, hogy ez lesz. Anyu, bocsáss meg!
– Megőrültél? Nem beszéltünk erről eleget? Miért nem hallgatsz rám soha?
– Mit csináljak most? Segíts!
– Nem tudom. Most még nem. Át kell gondolnom. És neked is. Okosan, amikor már lehiggadtunk.
Este lett. Aztán éjszaka.
A harmadik pisilés után nem a saját ágyába bújt, hanem anyja mellé. Ott mindig jobban lett, ha gondja volt.
– Olyan borzasztóan érzem magam, anya. Nem tudom, mit kell ilyenkor tenni. Elvetetem.
Csend volt. Dermesztő.
Aztán anyja közelebb húzódott, és átölelte. A haját simogatta, úgy, ahogyan csak ő tudta.
– És azután? A következőt is? Ha lesz egyáltalán következő. Mert az is előfordulhat, hogy amikor te szeretnéd, akkor már nem lehet. És akkor ki bújik esténként úgy hozzád, mint te most hozzám? Élhetnél egyedül, üresen, felelőtlen.
Sóhajtott egyet.
– Mi lesz a sulival? A terveimmel?
– Majd azt is elvégzed. Tanulhatsz még eleget. Kell is! De az, ami most történik veled, olyan csoda, amiért sokan bármit feladnának. Mint ahogy én is feladtam érted sok mindent. Aztán te kárpótoltál mindenért. Egyetlen veled töltött játékos óra, egyetlen nevetésed, az első szavaid, az első igazi frizurád többet ér a legklasszabb állásomnál. De a tanulást is miattad vállaltam később. Érted lettem az, ami most vagyok. Mindig te voltál a cél, és én nem bántam meg. Még akkor sem, ha most miattad fáj a szívem. Én sem hittem, hogy ilyen hamar nagymama leszek. Azt sem, hogy ugyanazt a hibát véted, amit én. De megtörtént. Nem dönthetek helyetted. Neked, magadnak kell, hiszen ez egy életre szóló lesz.
– Senkinek sincs ilyen anyja – gondolta, és szorosan átölelte őt. Zokogott. Sokáig, hangosan.
Aztán csend.
– Milyen a fiú? – törte meg a némaságot anyja.
– Helyes, értelmes srác. Kedves volt, és jó humorú. Egyetemista. De nem tudok semmi mást róla.
– Bíztató, hogy az, amit tudsz, jó. Ha már így alakult, legalább szépeket tudj róla mondani. Ne felejtsd el, hogy, ha más nem is, én itt leszek veled. Adj esélyt magadnak, hogy anya légy! Jó anya!
Lánya hasára tette a kezét, és folytatta.
– Adj esélyt, hogy neki itt bent szép élete legyen melletted!
Szavai még sokáig ott csengtek a fülében. Ezek a gondolatok ringatták álomba.

Zörgésre ébredt. Aztán hangosan nyitott be anyja a szobába.
– Mi a fenét csinálsz? Még az ágyban vagy? Én kidolgozom a belem, te meg arra sem vagy képes, hogy összepakolj a lakásban! Lusta nagysága – dühösen lerántotta róla a takarót.
Arcát a fal felé fordította.
Hát csak álmodta. Csak álom volt, hogy megértő, támogató anyja van. Szép, megnyugtató álom. Pedig mennyivel könnyebb lenne így!
Nem is mondja el neki. Majd csak a végén, amikor már muszáj lesz. Biztosan átkozottul megverné. Nem mondja el. Senkinek. Nyolc hónapja van, hogy megoldást találjon. Először is keres egy orvost, aki segíteni fog.
Talán van rá esély, hogy élhet egy normális életet. Egy olyat, amiről gyakran álmodik. Talán a baba majd úgy fogja szeretni, ahogyan eddig senki.
Igen. Önzetlenül, érdek nélkül, csak azért, mert ő lesz az anyja. Jó anyja.

Egy asszony ült az asztalnál. Fekete ruhájában még fakóbb, még vékonyabb volt, mint máskor. Szemei zavarosan néztek a semmibe. Reszkető kézzel nyúlt az asztalon levő olcsó bor felé. Töltött és ivott. Már sokadszor, de nem szűnt meg a szorítás a mellkasában.
Senki nem volt. Nem volt nő, nem volt anya sem. Már nem. Gyűrött zsebkendőjével törölte meg szemeit.
Ölében a már százszor olvasott újság. Címoldalon egy hír.
"Fiatal leányanya és újszülöttje tragikus halála."
Talán, ha egyszer nem csak magára gondol, ez nem történik meg. Meg sem kérdezte tőle, miért olyan csöndes. Észre sem vette, hogy gondja van. Most mindenki őt okolja. És soha nem lesz módja jóvátenni az elkövetett hibákat! Nincs már esélye rá.
Az asztalra borulva sírt. Nyüszítve tört ki belőle a fájdalom, és senkit nem érdekelt.
Örökre magára maradt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Novella
· Írta: oprae
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 328
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23
Összes: 351

Page generated in 0.4848 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz