Mindent feledni, mint születő csillag fénye,
Lerázni a közönyt, bút, elfeledni végre.
Mint az égbolt, felébredni, ha itt az este,
Selymes széllé válni, csakis Őt követve…
Átváltozni, mint a táj, nyári zápor után,
Örök éjből felébredni, sétálni a Nap útján,
S fürkészni, mint ókori szemek az égbolt
Harcának gondolt hullócsillagot…
Álmodni csakis Róla, és Őt, álmatlanul,
Mint ébredést, várni, ha rám rémálom borul,
Tőle két lépésre, mosolyogva halni meg,
Hol a lét megszakad, s a szó törött üveg.