Ez is csak egy éjjel.
Véres szemedben
kék reménnyel
kerestem
imát,
egy kézzel
fehérre festve
arcod párkányán
ezer láztól vak csillagot.
Ez is egy újabb éjszaka nélküled,
hiába futok nem rejt el előled
karcos homlokom…
Üveges döbbenet.
Minden te én vagyok.
A percekről lassan csordogál
az arany megszokás.
S a hiány, a hiány…
A tűzbe teszem kezem,
vagy magamba mártom,
oly mindegy nekem…
Úgyis bőrömbe ég
a tegnap-foltja.
Hazugságod könnyebb nekem,
mintha minden perc
az űrt sikoltja.
A homály és a pirkadat
vajon csak fekete-fehér
és színes hiány-terv
egy megfesthetetlen álom
meg nem alkuvó hadgyakorlatán?
Itt a tavasz,
én mégis érzem
a jégkorszak fehér illatát.
A pillangóknak
már csak jégvirágok jutnak,
s éles késekbe fagynak
az esőcsepp-balladák.
Tollaim,
násztáncom,
a csorba orgonák…
Minden kék,
légtiszta
vágy.
Pedig ez is csak,
mint minden,
semmi…
Nélküled.
Online látogatók:
Látogató: 149
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20 
Összes: 170
Jelenlévők:
