Acélossá edzettél,
hogy megszeressem
az emberek farkashadában a békés magányt.
Ma már tudom,
akkor is velem voltál,
amikor nem látszott át a nap hályogom
sötét éjszakáján.
Hogy a fájdalom jégverésével
lelkemet erősítetted
elbírni választott keresztemet.
Acélossá edzettél,
hogy megszeressem
az emberek farkashadában a békés magányt.
Most már látom az örök talányt,
a mindenségben és parányban,
a viharban, s napsugárban
a mosolyodat…
Szeged, 2008. március 23.