Úszik az ágy velem
lebegek plafon és padló között;
oldalra fordítom fejem,
s kirepülök a párkány fölött
…
Úszik az ágy velem
lebegek plafon és padló között;
oldalra fordítom fejem,
s kirepülök a párkány fölött.
Szférák zenéje fülembe zeng,
szivárvány ragyog a zeniten,
angyalok kara énekel,
csak nekem. Csak nekem!
Felhők szélén lógatom lábam,
sötét űr alattam,
mely nyomasztóan, lassan
és biztosan betakar.
Lázam van.
Bőröm alatt
férgek rágnak
szét.
Kiabálok és ordítok,
de hangom nem
viszi a szél.
Szörnyek vicsorogva
rontanak rám;
szemem becsukom,
de retinám mozivásznán
mind ott kuporog.
Nehéz, álomittas a lég,
tüdőm sejtjei fulladoznak:
OXIGÉNT! MÉG! MÉG!
Jaj! A pokol vár most rám!
Tüzében elpusztulok!
Szétfolyik testem anyaga,
majd elpárolog!
Ez nem álom… ez a valóság…
Lehet, már lelkem sincs.
S akkor most meghalok?
Megjegyzés: 2008. 02. 27.