Esztergán kötök majd zoknit – fából.
A mindennapoktól elvisz messze-távol…
/az élet önmagától/
lesz olyan – amilyen?
Sós netán sótlan?
Hópihe paplan vagy tányér mosatlan.
A szív jéghideg, netán épp katlan.
Próféta lettem – fogadatlan,
/még sokára leszek fogatlan./
Gügyögő ügyek nyűge borzol ma,
térdem véresre horzsolva.
Mert támad a gaz mikroba.
Belém kellene vadiúj dióda?
Már mióta!?
Ténfereg a lét – ez nem piskóta.
Leszek-e saját magam helytartója?
Vagy ami jön, az Trója…
Eleste. Nevess! Te! Gaz.
Bennem rondító kukac.
Érezd végre véged?
Reszkess, mert Bevégzed!
sorsod egykettőre csúfos enyészet.
Míg én?
repülök az égbe,
vidáman csivitelve,
füstin fecserészve.
Dallal állítom meg a napot,
néki új kunsztot mutatok.
Zúgni tanítom a szelet
/mulatok rajta eleget/.
Megkeverem mind a szivárvány színét.
Bogozhatja kacagva szerte s szét.
Ma még zúg jégvihar, mégis nevetek.
Holnaptól én parancsolok minden fellegnek.
Sorba állítom őket nagy peckesen.
Az összes gondot elkergettetem.
Online látogatók:
Látogató: 112
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22 
Összes: 134
