Amikor még
a vágyak ölelése
lágy léptekkel
hozott nekem erdőt,
lombok voltak a fán,
s az árny
játékos kedvében
vad hullámaival
rajzolt szerelmet
a nincstelenségben…
Átjárt illatú
tovaszökött napok
tornyosultak körém,
mint gyűrűk a fákon,
reménytelen volt,
az a gondolat is,
hogy fény
simul majd hozzám
egy kora hajnalon.
De bíztam,
bíztam egy csókban,
mely pajkosan
játszadozva velem,
mélyen elringathat.
Fázni jöttem,
a csupasz világ
mégis felruházott,
mert szerelmed adtad.