Mint ezer csillag fent az égen,
Olyan fénylőn ragyogsz nékem.
Én már csak a szerelmet érzem,
Fekszem itt és az eget nézem.
Merengve nézem a Hold udvarát,
Fényénél úgy gondolok újra rád,
Mint magára az ezüst égitestre:
Világot hozol a sötét estbe.
E fény vezérel, bármerre megyek,
Nem számítanak már völgyek, hegyek.
Csak egy ragyogó sugár az éjben,
Egy gyönyörű érzés, legbelül, mélyen.
Fekszem a hátamon, az eget nézem
Halkan motyogok sírásra készen.
S az éjszakába nem suttogok mást,
Csak ezt a halk szerelmi vallomást…