Kietlen föltúrt poros földút,
Ebben az állapotban nincs kiút.
Elvették volna a ceruzámat,
Vele együtt a kerek életemet.
Olyan ez mintha rákkal élnék,
Egy rossz paripával szenvednék.
Elvennék tőlem a halovány reményt,
Az örökbe adott csendes költeményt.
Ennek ellentétben hiszek benne,
Az igazság nem lesz az ellenfele.
Gyermeteg elme egyszer van fenn,
Aztán már csak pincébe lenn.
De félek, s tudom lépnem kell,
Minél messzebb innen el.
Kérném és követelnem gyermeket,
Háborút, családot és szerelmet.
Percről-percre állapotom elváltozott,
A füstös köd a francba eltávozott.
Ezt dobta ki a gép nekem, lelkem,
Megteszem, megkeresem a versem.
Áldjon vagy verjen a sors téged,
De életfogytiglan velem marad.
Velem ragad a csupasz két kéz,
A világ végtelen bután néz.
A kézifék nem működik végképp,
A zápor lesz az majd ami széttép.
Halálomig elkísér a halál,
Az életem szépen így bedarál.
Online látogatók:
Látogató: 128
Regisztrált: 2
Kereső robot: 27 
Összes: 157
Jelenlévők:
