tántorgok az úton,
mint bujkáló hold
a sötét éj mezején.
körülöttem nem
ragyognak csillagok,
nap is lesüti
szemét,
ha kinézek
magamból
az üres ablakon.
rozsdás álmaim
között,
nincs meleg
meg vetett ágy,
becsukta mögöttem
az ajtót,
rég
a zord halál.
egyre szűkebb
a folyosó,
kifakult tudatom
árnyékán,
leegyszerűsített
a lét kudarca,
kétszemélyes
nullává
megfagytak
a meleg szívek,
sikolt a szél
a kihalt utcán,
mintha
borotvaélen
táncolnék,
pedig rám várnak
az üres kukák.