Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Meghasadt érzelem - 2. rész

, 697 olvasás, NZsolti , 0 hozzászólás

Szerelem

2. rész - A nem mindennapi idegenvezető

Csenge hangja dühöt és türelmetlenséget zúdított a vonal túloldalán lévő félre.
- Látom, hogy nem érted, miről beszélek. Azt mondtam, hogy azonnal gyere ide és javítsd meg!
A lány a vezetékes telefon kagylóját – amit a házban talált - szorította a füléhez.
Lívia, ahogy leért a lépcsőről máris meghallotta barátnője elégtelenséget ömlesztő szavait. Csenge ebben a percben lecsapta a telefont.
- Fajankó! – kiáltotta.
- Halkabban! – mosolygott Lívia. – Azt akarod, hogy a szomszédok máris megutáljanak?
Csenge ijedten fordult hátra.
- Ó, itt vagy? – a lány a meglepetéséből gyorsan ébredt. – Nem érdekel engem a szomszédság. Gondolhatnak, amit akarnak! Ez az ostoba tulaj nem hajlandó idejönni, hogy megnézze a tévét.
- Hát, akkor nézd te a tévét. – nevetett Lívia és barátnője elé állt.
- Ne idegesíts te is! Ez az egyetlen dolog, amivel itt el tudom magam foglalni.
- Ugyan! Fent például csodás szobák vannak. Nézz szét!
- Áh… nem is tudom. – Csengéből végtelen unalom sugárzott.
- Máris megbántad, hogy elkísértél?
- Nem erről van szó, csak azt hittem, lesz valaki jó fej is, de hát ezt, a Marslakó után, nehéz elhinni. Te hová mész, elkísérhetlek?
Lívia felnevetett.
- A Marlakóval nézek szét a környéken! – a lány ezzel már meg is indult az ajtó felé.
Csenge arcára mély döbbenet ült ki.
- Na ugye, hogy nem tévedtem! – harsogta. – Máris össze akarsz vele jönni.
- Ez nem igaz. – kontráz határozottan és komolyan Lívia. – Csak a környéket mutatja meg.
- Ugyan már, most már soha többet nem tudsz átverni. De én most megmondom, nagy hibát követsz el, ha beengeded ezt a férfit a szívedbe, csalódás fog érni - megint.
Líviának feltűnt, hogy hirtelen a "marslakóból" "férfi" lett. Ebből a lány arra következtetett, hogy Csenge komolyan beszélt, és őszinte volt.
- Bevallom, kínzóan nehéz elfelejtenem Kristófot. – mondta Lívia, majd nagyot sóhajtott.
Csenge odalépett hozzá és átkarolta barátnőjét. Kezével végigsimította Lívia hosszú, sima szőke haját. A lánynak a csípőjéig ért a haja. Csengének is sima, barna haja volt. Félhosszú, a nyakánál alig ért lejjebb. Mindkét lánynak szép arca volt. Míg Líviának hatalmas kerek szemei voltak, addig Csenge mandula szemekkel nézett a világba. Keskenyebb és hosszúkásabb volt a szeme, mint barátnőjének.
Szétváltak, de még fogták egymás kezét és a másik szemébe néztek mindketten.
- Ürülök, hogy itt vagy, nagy segítség ez most nekem.
Csenge elmosolyodott. – Barátnők vagyunk, nem igaz?
Lívia a kilincsre tette a kezét.
- Így van, és pont ezért bízz bennem. Nem fogok semmi ostobaságot művelni.
- Nem tetszik neked ez a Marslakó?
Lívia leeresztette fejét, és halványan elmosolyodott. – Kicsit.
Csenge halk puffanással a combjaira ütött.
- Ne aggódj, tudom, mi a jó nekem, és ha már végképp el lennék veszve, majd te segítesz észhez térni.
Csenge egy jóindulatú mosollyal jelezte, hogy menjen csak.
Lívia kiment a házból, és becsukta maga mögött az ajtót. A terepjárója változatlanul a ház előtt állt. Lívia abba az irányba nézett, amerre Laci lakott. A köd kissé szétoszlott, így már valamivel többet látott a tájból. Egyszerűen lélegzetelállítónak találta ezt az erdőt. Lesétált a párfokos lépcsőről és elindult az ösvényen.
Nem sok idő kellett, hogy a fákon túl és egy kanyart követően megpillantson több házat is. Igaz, ezen házak közt, tíz-húsz méter is volt a távolság. Kísértetiesen hasonlított mindegyik az általa bérelt házhoz.
Olyan érzése támadt, mintha egy amerikai kisvárosban járna, ott is ugyanígy egyformák a házak… De ebben az erdőcskében, nem volt megjátszott harmónia, itt a természet valóságos egyensúlya volt jelen. A házak szétszórva voltak felépítve.
A lánynak fogalma sem volt, melyikben lakhat Laci. Nem akart mindegyikbe bekopogni… Úgy döntött, az összes mellett elsétál és benéz az udvarra, hátha szerencséje lesz, és találkozik a férfival.
A házak körébe érve, szaporán nézelődött jobbra-balra. A táj kihalt volt. Csak a madarak csiripelését lehetett hallani és a napsugarak leheltek életet az erdőbe. Líviának már olyan érzése volt, mintha egyedül lenne itt – ám ekkor…
- Lívia! – hallott egy kiáltást.
A lány a hang irányába nézett. Az egyik ház kerítésének támaszkodva látta Lacit. A férfi félmeztelenül volt, belül, az udvaron állt, mindkét kezét átdobta a kerítésen, úgy támaszkodott. Egy gereblye mellette, a kerítésnek volt támasztva.
A lány elmosolyodott. Kocogva a férfi elé sietett.
- Szia, örülök, hogy ismét találkozunk. – mondta Laci.
Líviát megdöbbentettet a változás. A férfin nem volt szemüveg, a haja rendezett volt, copfba fogva. Arca sima, csak a mosoly húzódott rajta. A felsőteste gondosan kidolgozott, izmos karjain megakadt a lány szeme.
- É… én is. – hebegte. – Hová tűnt a szemüveged? – kérdezte mosolyogva, fejét oldalra fordítva.
- Nullás. Csak divatból hordom. – vont vállat Laci.
- Jól teszed, jól áll.
- Bejössz? – kérdezte a férfi.
A lány bólintott. Laci kinyitotta előtte a kaput. Lívia, az udvart látva levonta a következtetést, hogy Laci igen alaposan karban tartja a birodalmát…
A férfi közel lépett a nőhöz, hogy becsukhassa a kaput. Líviától néhány centiméterre került az izmos, kidolgozott felsőtest. Végtelen határozottságot sugárzott…
- Gyere, erre van a bejárat.
A lány követte a férfit. A ház kívülről valójában nagyon hasonlított a bérelt házra. A lány magától kinyitotta az ajtót és be is lépett a házba. A lakás belseje is hajazott az övére, csak itt sokkal nagyobb volt a rumli, és kissé régebbiek voltak a bútorok.
- Bocs a kupiért… - mentegetőzött a férfi és becsapta maga mögött az ajtót.
- Á, semmi gond. – fordult a férfi felé mosolyogva a lány.
Laci zavartan mosolygott. Egy perc kínos csend következett.
- Meg… megkínálhatlak valamivel? – kérdezte hirtelen Laci és megindult a konyha felé.
- Egy pohár víz elég lesz…
A víz csobogása szinte azonnal hallhatóvá vált. Egy perccel később Laci már Lívia felé nyújt egy pohár vizet.
- Kösz… - mondta a lány és belekortyolt a kapott innivalóba. – Igazából azért jöttem, hogy szavadon fogjalak. – mondta komolyan, egy perccel később Lívia.
- Ne kímélj!
- Azt mondtad, körbevezetsz a környéken. – a lány még mindig komoly maradt.
A fiú felnevetett. – A szívrohamot hozod rám. Persze, mikor induljunk?
- Most azonnal? – kérdezte a lány.
- Jó.
A lány a konyha felé indult, hogy letegye a poharat, de Laci is utána sietett.
- Hagyd majd én. – ajánlotta a férfi és hátulról megfogta a lány kezében lévő poharat. Lívia visszafordult, túl közel kerültek egymáshoz. A szájuk szinte összeért. Lívia mélyen Laci szemébe nézett, a fiú is a lány szemeit bámulta. Mindketten érezték saját szájukon a másik leheletét.
- Indulhatunk. – fordult el a lány hirtelen. Kristóf jutott eszébe… néhány héttel ezelőtt még boldogan csókolóztak. Akkor még nem tudta, hogy a fiú csalja őt… Azzal az átkozott Mercédesszel. Lívia legszívesebben kikaparta volna a nő szemeit, de nem akart lesüllyedni az ő szintjére. Jól tudta, hogy Mercédesz egy mindig támadásra kész vipera.
- Oké. - mondta mosolyogva Laci és kivette a poharat a lány kezéből és letette a mosogató mellé.
- Tudod, én ide felejteni jöttem. – kezdi Lívia.
Laci kérdőn néz a lányra.
- Volt egy barátom… - a lánynak nehezére esett felvilágosítani Lacit, de úgy érezte, hogy szükséges, az esetleges félreértések elkerülése érdekében.
- Gondolom megbántott, szakítottál, és most eljöttél ide felejteni.
- Így van. – a lány mosolyogva nézett a fiúra.
- A felejtés nagyon egyszerű, főleg ha találkozol valakivel…
A lány megnyalta az ajkát és oldalra fordította a fejét. – Igen…
- A bibi csak annyi, hogy a szerelem nehezen engedi el a szívünket. Nehéz elfelejteni azt a bizonyos valakit… főleg, ha még mindig szeretjük… Én is tudom, hogy van ez, nekem is voltak már kapcsolataim. – mondta Laci.
Lívia mondani akart valamit, de a férfi még nem fejezte be.
- Néha a kezünkbe kell venni az irányítást, és nekünk kell lebogozni a szívünkről az emlékeket. Vagy… keresni kell valakit, aki segít ebben.
Lívia zavarban volt. Fogalma sem volt, mit mondhatna most…
Laci tett hátrafelé egy lépést.
- Van egy hangulatos kis hely, amit feltétlenül meg kell neked mutatnom.
- Ez remekül hangzik! – kapott a szón a lány, ez volt neki a megváltás…!

Az a hely valóban varázslatos volt! Lívia szemei kápráztak a gyönyörűségtől. Egy tisztáson álltak, ami Laci háza után terült el, körülbelül háromszáz méterre. Az egész tisztást magas, széles lombozatú fák vették körül. Elkülönült hely volt ez. Egy tavacskával a közepén! Színtiszta víz, madárcsiripelés, napsugár… leginkább ezek voltak jelen ezen a helyen. Na meg persze harmónia és nyugalom. Semmi rohanás, nagyvárosi szmogot csak kilométerekkel messzebb lehetett volna találni. Lívia nem csak a szmogot felejtette el, de egy pillanatra Kristófot is. Csak a természet foglalkoztatta.
- Ebben a tóban meztelenül a legjobb fürödni. – bazsalygott Laci, és beljebb sétált a fák takarásából.
Lívia mosolyogva, de rosszallóan nézett rá.
- Hiszen itt senki sem hall minket! – ordította el magát a férfi, ahogy csak a torkán kifért. A fák valóban elnyelték minden hangját. – De még csak nem is látnak. – folytatta.
Lívia a tóhoz sétált és leguggolt mellé. Kezét beleértette a vízbe.
- Ez valóban fantasztikus hely! – mondta kissé hangosabban, széles mosollyal a száján, miután felállt a parttól és Lacival szemben állt.
A fiú rámosolygott.
- Akarsz fürdeni?
- Meztelenül nem!
- Jaj, az előbb csak vicceltem.
- Akkor jó, benne vagyok. – Lívia szájára ismét mosoly ült ki.
Laci sokkal gyorsabban végzett a vetkőzéssel, mert félmeztelenül és mezítláb volt, így csak a nadrágját kellett levennie. Bokszeralsóban állt meg a tó partján.
A lány levetette cipőjét, zokniját, és pulóverét. Majd megindult a víz felé.
- Így akarsz bejönni? Farmerban és felsőben? – kérdezte Laci.
Lívia végignézett magán. Fürdéshez valóban túl volt öltözve, de ennél többet már szégyellt volna levenni. Nem akart melltartóra és bugyira vetkőzni a férfi előtt…
- Van ám hínár a tóban, és farmerban nehezebben tudsz mozogni… - figyelmeztette a lányt a fiú.
- Nem gond, majd kikerülöm őket. – jött a mosolygós válasz és Lívia eldöntötte, hogy így fog bemenni a vízbe.
Mindketten belerohantak a tóba. Nevetve és vidáman. Lábukkal vad hullámokat gerjesztettek, egymást fröcskölték a vízzel, amint már elég mély tájon jártak.
- Tudsz úszni? – kérdezte végül Laci.
- Igen.
- Akkor menjünk beljebb!
Mindketten úszni kezdtek a tó közepe felé. Lívia lába itt már nem ért le.
- Na, kellemes a víz? – kérdezte Laci, miközben lábaival vadul csapkodott, hogy fent maradjon a vízen.
- Nagyon finom!
Ezzel a fiú eltűnt a lány szeme elől. Egyik pillanatról a másikra. Eltűnt a víz alatt! Lívia megijedt és a nevét kezdte kiabálni. Aztán hirtelen úgy érezte, hogy valami megfogta a lábát és elkezdte húzni a víz alá. A lány kapálózni kezdett, de nem tudott mit tenni, az a valami erősebb volt nála. A víz alatt vadul próbált kiszabadulni. Szemét eleinte nem merte kinyitni, végül mégis rászánta magát, hogy lássa a támadóját. Alig hitt a szemének! Laci húzta le a víz alá! A férfinak semmi baja nem volt, csak egy kíméletlen vicc áldozatává tette a lányt.
Lívia a víz alatt durván ellökte magától a fiút, majd felúszott a felszínre. Azaz csak úszott volna, valami visszatartotta. Egyik lábával sem tudott erős mozdulatokat tenni, ami felvitte volna a felszínre. A lábara nézett, s azonnal látta, hogy mindkét lábára hínár tekeredett. Kétségbeesett, a víz alatt volt, fogytán a levegője és hínár tartja fogva. Ám arról megfeledkezett, hogy Laci is itt van. A fiú villámgyorsan a lány lábaihoz úszott. Két kézzel megfogta azt a hínárt, ami Lívia jobb lábát nem engedte el, húzta-vonta, de a növényt nem volt könnyű elszakítani. A lány egyre jobban kapálózott és már készült a halálra. Még látta a fiú hősies mozdulatait, amivel megpróbálja őt kiszabadítani, de ez nem igazán sikerül neki. Majd minden elsötétül előtte, és minden tagja ernyedten kezd lebeg a víz alatt…

Lívia felébredt.
- Hol vagyok? – kérdezte kedvtelenül.
Laci magasodott fölé. Lívia egyre jobban érezte magát és látta, hogy a fiú nem szól semmit, láthatóan nagyon megkönnyebbült, hogy Lívia életben maradt.
- Nagyon megijedtem. – szólalt meg Laci.
- Nekem nem volt rá időm. – ült fel a lány. – A hínár nem engedte.
- Lívia… nagyon sajnálom. Nem hittem, hogy ez lesz belőle.
- Semmi gond, csak máskor ne csinálj… - a lány szava elakadt. A fiú szájon csókolta. Szorosan hozzányomta ajkait Lívia szájához. A lány nem tudott ellenkezni, de igazából nem is nagyon akart. Melegség áradt szét az egész testében. A karok átölelték. A férfi egyre szomjasabban csókolta, nem eresztette egy percre sem. A lány átkarolta a fiú nyakát és magára húzta. A két vizes test vadul ölelkezett… Nem kellett félniük, a tisztást körbevevő, égbe nyúló fák megtartották a titkukat.

(folytatása következik)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: NZsolti
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 332
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 361
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.397 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz