Navigáció


RSS: összes ·




Vers: fényben

, 239 olvasás, koma , 0 hozzászólás

Misztikum

egyedül állt a fényben
a sugár elvakította
hunyorgott hiszen fájt nagyon
de a fejét el nem fordította

egyenesen nézett fel
a várakozó fénybe
belül már reszketett
de nem mutatta, hogy félne

erősnek akart látszani
a sok remegő között
megmutatni mindenkinek
többé már nem üldözött

csak nézte a fényt
tudta már nem bírja sokáig
de inkább így pusztul el
ahogy élt idáig

büszkén és felemelt fejjel
nem bánva semmit
minden tette önmaga volt
nem bántott senkit

nem tudta most mi várja
a fény az arcába mart
nem tudta még meddig bírja
de mozdulatlan maradt

ha mennie kell, hát indul
nem félt már semmitől
a fényben állt
kicsit eltávolodott már mindentől

egyedül állt ott
ahogyan életében már annyiszor
egyedül várt ott
most úgy hallotta valaki szól

belőle lebegtek elő a szavak
mint egyszerű dallamok
kiáltani akart
hiszen a Fény is én vagyok

szavai elhaltak benne
feloldódott minden emberi amit magával hozott
a kavargó fény-dallamok között
lassan Ő is Fénnyé változott

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Vers
· Írta: koma
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 194
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 214
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1377 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz