- Kösz mindent! - szólt a törékeny angyal
Majd súlyos kapuit zárta a menny
Házak sorfala játszott a hanggal
Míg elfeledte a városi szenny
Fakuló lázban didergő aggyal
Néztem a szürkévé lett végtelent
Lábam vonszolt, s kihagyó tudattal
Én hagytam, vigyen csak, bármerre ment
Ködbevesző alakok köröttem
Rajtam viszont az égiek szeme
Mert emléke őrködött fölöttem
Arcomon égett ajkának jele
S bár bezárta kapuját előttem
Mégis várom, hogy újra megtegye