Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Kímélő tükör 3.

, 299 olvasás, kapolyi.gyorgy , 9 hozzászólás

Abszurd

"… Hedda már nem volt fiatal, és szépnek sem volt mondható.
A rozzant.- öreg bérkaszárnya ahol lakott, emberemlékezet óta nem volt tatarozva.
Egy penészszag, öregszaggal lekeveredve terjengett az egész épületben, minden koszos volt és lehasznált…"





Hedda már nem volt fiatal, és szépnek sem volt mondható.
A rozzant.- öreg bérkaszárnya ahol lakott, emberemlékezet óta nem volt tatarozva.
Egy penészszag, öregszaggal lekeveredve terjengett az egész épületben, minden koszos volt és lehasznált.
Az állandó félhomályon, még a negyvenes égők sem tudtak segíteni, hiába világították az ódon lépcsőházat, teleragadva lepkék és éjeli bogarak maradványaival.
A ház, mindig mozdulatlan csendes volt, csupa vénség lakott a lakásokban, jószerivel ki sem jöttek soha.
Hedda itt látta meg a napvilágot, lassan elhaltak hozzátartozói, már évek óta egyedül lakta a lakást.
Sovány.- magas alakja, mikor felbotorkált szatyraival a másodikra, úgy hatott, mintha a halál ólálkodna a félhomályban, nehézkes csosszanásai durva zajként hatottak a síri csendben.
A lakásban is sötét volt, és egérszag. Semmivel nem tudta kiirtani, aztán megszokta. Már nem is érezte kellemetlen bűzét.
Soha nem látogatta senki, kevés élő rokona valahogy viszolygott tőle, hallgatag – száraz lényéből áradt valami megmagyarázhatatlan, vészjósló csend.
Ennek a Heddának halálszaga van.- állapította meg egyik nagynénje, ha találkozom vele, egész nap szorongok.
Az előszobában állt egy ősrégi, nagy tükör, már majdnem az egészet megvakították az évek, de Hedda kegyeletből megtartotta, meg amit ő magából látni akart, azt látta így is.
Egyik éjszaka, mikor félálomban kibotorkált az előszobai illemhelyre, észrevett a tükörben mozgást.
Nagyon megijedt, majd az első pánikrohama után, közelebb lépett az üveghez.
Egy csontsovány alak állt vele szemben, fekete köntöséből, mint két viaszfehér rovarláb álltak ki karjai. Merően őt nézte két szemgödrével, majd a vakok bizonytalanságával arca felé kapott.
Hedda sikoltott, és hátratántorodott.
A jelenés köpenye alól ködlő- fehér alakok tűntek fel, karjaikat segélykérőn Hedda felé nyújtva.
A látvány hirtelen nyugalommal töltötte el, nekirohant a tükörnek, és öklével bezúzta.
Az üveg, hatalmas robajjal darabokra törött, csak omlott a keretből mint végeláthatatlan folyam, szinte magaalá temetve Hedda testét.
Kékes füst szállt fel a már üres keretből, tűz fénye világította meg a jelenés tátott szájú- vicsorgó csontarcát, magaelé emelt rovarkarjaival segélykérőn kapkodott,
majd fekete masszává váltan, lomhán kifolyt a keretből, szétterülve a szőnyegen.
A ködszerű alakok kilebegtek, sorra ismerte fel elhalt hozzátartozóinak szellemeit, köröztek a feje felett, majd kiszálltak a csillagfényes éjszakába.
Sikerült elpusztítania az elátkozott tükröt, ami fogvatartotta szeretteit.
Életében először érzett megkönnyebbülést. Megérkezett a reggel
A lakásból eltűnt a szag, az állandó félhomály, mindenüvé eljutott a fény, az augusztusi fülledt ragyogás.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Próza
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 189
Regisztrált: 0
Kereső robot: 33
Összes: 222

Page generated in 0.2114 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz