Perzsia,2070.
Forró agyag medencébe ágyazott hullámzó homoktenger.
A légtér vibrációs készsége már szeméremsértő módon lüktető hatást kelt a szem álltal érzékelhető határokon innen és túl…
Kietlen világegyetem izzó koporsóban pácolva. Furcsa paradoxon érzékelhető.
Nyugat felől jégköpenybe burkolódzó, alattomos, pedofil hajlamú szél kergeti egy kislány szabálytalan idomokba rendeződött szoknyáját, s olykor-olykor alásűvít, hogy megdermessze a zsenge ifjonc bőrt.
Keselyű had egy üveges tekintetű terepjáró csontvázán. Figyelnek.
Rezzenéstelen arcuk mögött dögletes gondolat-forgatag várja, hogy szikkadt testek halotti torán résztvevő takarítóbrigádnak avanzsálhassák hullarabló mivoltuk.
Érzékszervek dekadens birodalma.
A hőség megfullasztja az illatok mámorító bükkfaerdejét. Nyugalom.
Alattomosan kúszó aberrált, fagyhalál-embrió.
Nincs perc., s ha mégis, elnyelte fontoskodó nyelvezetét a végtelen befogadó készséggel felszerelt, rozsdás-hintalánc ajtajú idő.
Apropó hintalánc!
Hallják a nyikorgást?
Igen, a roskadozó nyilvánosház mögül…
A kislány ül benne, egy száraz húsdarabbal vézna ujjai között.
Azt hittem a jövőt írom…
Azt hittem, álom…
Veszem a sapkám, sálamat nyakam köré fogom. Hideg van. Esik a hó, arcomba vág a szél.
Perzsia,2070.
Szertefoszlottál, mint lágy blúz szerelmes ringyók mellén.
De tudom.
Itt vagy.
Látlak.
Őrizem jelened, és emléked míg újra el nem jössz ólomfüggönyös álmom, karamell ajtajú hintaján…
Extremité.